Döntött a bíróság, rengeteg pénzt vehetnek ki mostantól a háztartások zsebéből

Ha eddig azt hitted, hogy okosan döntöttél, mikor ezt választottad, akkor most már lehet, hogy azt gondolod, hogy mégsem.
A bíróság két konkrét ügyben hozott határozatot, viszont ezzel az összes többi eljárást is megszüntették.
2024-ben kezdődött
Rengeteg háztartás döntött úgy, hogy napelemet telepítenek, azonban már évek óta rájuk jár a rúd. A Napelem-felhasználók Érdekvédelmi Platformja kezdeményezte a panaszok beadását, ugyanis azt szerették volna elérni, hogy szüntessék meg azokat a kormányrendeleteket, amelyben meghatározták, hogy ki maradhat benne a rendkívül kedvező szaldóelszámolásban, illetve azt is, amelyben 10 évben maximálta a szaldóelszámolás megtartásának időtartamát és még azt is, amely bevezette a bruttóelszámolást.
Padlóra került a lakossági piac
2023. szeptemberétől az újonnan bejelentett napelemes rendszerek esetében már nem volt elérhető szaldóelszámolást bruttóelszámolásra váltotta a kormányzat. Ez mennyiség helyett díjalapú elszámolást jelent, vagyis külön tarifán számolják a háztartási napelemek termelt és hálózatba feltöltött (azaz a termelés időpillanatában a háztartásban el nem fogyasztott), illetve az onnan vételezett áramot: előbbit alacsonyabb (5 forint/kilowattóra), utóbbit magasabb (átlagos fogyasztásig, 36, azon felül 70 forint/kilowattóra) áron. Ezek után viszont már nagyon kevesen vállalták az új rendszerek önerőből építését.

Lelkisegély szolgálatot tartott társainak Egressy Mátyás, sosem volt egyedül
Olvass tovább...
Lesöpörték
Az Alkotmánybíróság nem adott helyt egyik panasznak sem, indokuk szerint a szaldóelszámolás fokozatos megszüntetése nem sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát. Viszont azt fontos tudni, hogy 2024. január 1-től uniós elírás az az új belépőkkel kapcsolatban, hogy ne lehessen a szaldóelszámolást választani.
Van még remény?
A kormányzat igyekszik segíteni azokat a napelemeseket és a piacot, akik kiestek a szaldóból, hiszen egy új energiatárolók telepítését célzó támogatási programmal álltak elő a választások előtt.

Szijjártó Péter durván odaszólt az RTL-nek, ilyen még nem történt Magyarországon a köztévén
Olvass tovább...
