Óriási szigeteket találtak a Balatonban, de valami nagyon nem stimmel

A Közép dunántúli Vízügyi Igazgatóság forrásai szerint a Balaton vízállása korántsem volt mindig ilyen alacsony, mint napjainkban, és a régi feljegyzések egészen meghökkentő részleteket őriznek.

A tó története több ezer évre nyúlik vissza, és olyan fordulatokat tartalmaz, amelyek még a gyakori látogatóknak is új információkat adhatnak. A Zala folyó táplálja a vizet, a felesleg pedig a Sió csatornán keresztül jut a Dunába, így a vízszint állandó mozgásban van.

A háborús időszakok és népvándorlások idején a Balaton vízszintje akár 5-8 méterrel is a jelenlegi felett volt. A környék mocsarai ilyenkor természetes búvóhelyekké váltak az itt élők számára, akik szó szerint a vízbe és a nádrengetegbe rejtették az életüket.

Az óriási kiterjedésű tó egészen más arcát mutatta, mint ma, amikor a sekélyebb részek gyorsabban visszahúzódnak és a partvonal is jól látható.

A múlt részleteinek egyik legfontosabb kutatója Bendefy László volt, aki 1968-ra részletes elméletet készített a Balaton vízszintváltozásairól. Munkájában régészeti adatok és geomorfológiai nyomok segítségével rajzolta fel, mikor milyen volt a tó állapota.
A feljegyzések szerint a tó természetes egyensúlya a múltban sokkal magasabb vízszintet jelentett, ami kevesebb ingadozással járt, ezért nagyobb vízfelület alakult ki. A történelmi részletek alapján például Galerius császár időszámításunk szerint 294 körül lecsapoltatta a tavat, aminek hatására a szint jelentősen csökkent és a Balaton arca teljesen átalakult.

A római kor hagyatéka

A római vízszabályozás azonban nem maradt tartós, ugyanis a népvándorlás hullámai során a műszaki berendezések tönkrementek. Ezután a vízszint ismét emelkedni kezdett és hosszú időre visszatért a magas állapot.

A dokumentumok alapján bizonyítékok vannak arra is, hogy a Tihanyi félsziget nyakát régen átvágták, így a terület szigetté alakult. Ezt említi az 1055 ben kelt apátsági alapítólevél is, és több térképész rögzítette rajzaiban a 18. századtól kezdve.

A Balaton környékének története tele van ilyen különleges részletekkel. Az 1848-as szabadságharc  idején például honvédek próbálták kitisztítani a régi árkot, hogy a császáriak ellen megerősített szigetet alakíthassanak ki Tihanyból.

Az is kiderül a feljegyzésekből, hogy a tatárjárás idején a vízszint olyan magas volt, hogy vastag iszap és jéghártya borította a félsziget nyakát, és emiatt az ostromlók nem tudták megközelíteni a területet.

A középkori oklevelek pedig tovább erősítik azokat az adatokat, amelyek szerint Tihanyt és Szigligetet szigetként említették. Ezzel együtt a kutatók szerint Fonyód is különálló sziget volt egykor, amely messze kiemelkedett a vízből. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a Balaton környéke a történelem során drámai változásokon ment keresztül, és a tó kinézete egészen más volt, mint amit a mai turisták megszoktak.

A Sió csatorna 1863 as megnyitása hozta meg az egyensúlyt, amely stabilizálta a vízszintet és végül kialakította azt a Balatont, amelyet ma ismerünk. A 19. század végétől tehát már nem volt akkora tér a vízszint ingadozásainak, és a táj megőrizte a jelenlegi formáját.

A régi térképek meglepő titkokat hagytak ránk

Amikor a múlt feljegyzéseit vizsgáljuk, egyre világosabbá válik, hogy a Balaton egykor hatalmas területet uralt. A nagy vízállás miatt számos olyan hely emelkedett ki a tóból, amely ma már szilárdan a szárazföld része, vagy éppen csak halvány nyomokban őrzi egykori különállását.

A furcsa szigetek rejtélye csak így érthető meg

A régi térképeken látható óriási szigetek nem hibák és nem legendák, hanem a Balaton egykori, jóval magasabb vízszintjének lenyomatai. A különös rajzok azért tűnnek ma furcsának, mert a tó régi állapota drámai módon különbözött a jelenlegitől, és ezek a szigetek egykor valóban léteztek, csak a vízszint változásai tüntették el őket a szemünk elől.

Forrás: Sonline