
Egymásnak estek a budapestiek, óriási változás jön a fővárosban, több évtizedes gyakorlat szűnik meg
Olvass tovább...
Fél Budapest azt várja, hogy mikor szűnik meg mostani formájában a lomtalanítás.
Évről évre rengeteg vitát szül a lomtalanítás, ilyenkor ellepi a hulladék a várost – ami azonban nem mindenkinek szemét, hiszen egyesek szó szerint kincsként őrzik a mások által kidobott bútorokat, használati tárgyakat, hogy a járókelőknek pénzért adják tovább, esetleg elszállítsák, majd egy „lomis” boltban keressenek nekik új gazdát.
Ma már nincs ennek akkora jelentősége a lomtalanításnak, mint akár tíz vagy húsz évvel ezelőtt, hiszen napjainkban már kétszer meggondolják az emberek, hogy mit dobjanak ki, és inkább felteszik ezeket a tárgyakat az apróhirdetések közé, hogy néhány ezer forintért megszabaduljanak tőlük.
Olvass tovább...
A lomtalanítás azonban csak az egyik probléma, amit ráadásul hamarosan teljesen átalakítanak, ez azonban a ferencvárosiakat nem igazán vigasztalja, hiszen a szemetelés ennél is nagyobb gondot okoz, a kerület vezetése pedig egy meglehetősen erős kisfilmmel tette egyértelművé: tisztább lakókörnyezetet szeretnének.
Baranyi Krisztina és Mucsi Zoltán is szerepel abban a kisfilmben, ami görbe tükröt tart a társadalom elé, és arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon nem mindegy, hogy mikor, mit, hova, és hogyan dobunk ki.
Olvass tovább...
Mint írták a ferencvárosiak szerint a kerületben a köztisztaság hiánya okozza a legnagyobb problémát, az ezzel kapcsolatos szemléletformálás pedig elkerülhetetlen:
„A szemetelés a valódi agresszió a környezetünkkel és egymással szemben, nem pedig egy kitalált kisfilm”
- írják.
A kerület az alábbi blogbejegyzésben a leadható veszélyes hulladékok gyűjtőpontjait is megosztotta, számos helyszínen lehet majd legálisan megszabadulni ezektől, a szervezett gyűjtések folyamatosak. Mint egy infografikán közölték, csaknem 37 tonnányi veszélyes hulladékot gyűjtenek évente, a köztéri hulladékgyűjtőkből és a járdatakarításból pedig 325 tonnányi szemét gyűlik össze minden évben.