promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ekkor volt utoljára nemzeti gyásznap Magyarországon, ebbe a történésbe azóta is beleremegünk

Ekkor volt utoljára nemzeti gyásznap Magyarországon, ebbe a történésbe azóta is beleremegünk

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Belföldi hírek
Kategória fejléc

Pontosan meg van határozva, hogyan zajlik egy ilyen nap.

Nemzeti gyásznapot tart Magyarország

Ferenc pápa halálhíre bár nem érte teljesen váratlanul a közvéleményt, de megrázta a világot. A katolikus egyházfő 88 éves korában, április 21-én hunyt el, hosszú betegség után. Halála után nem sokkal a magyar kormány bejelentette: április 27-ét nemzeti gyásznappá nyilvánítják. A nemzeti gyásznap sajátos szokás a magyar állam életében, pontosan meghatározott szabályokkal: egy ilyen napon a közintézmények zászlóit félárbocra engedik, az iskolákban megemlékezésekre kerül sor, több rendezvényt törölnek vagy elhalasztanak, a közmédia műsorait pedig ehhez igazítják.

Ferenc pápa látogatása 2021-ben az Eucharisztikus Kongresszus keretein belül sokak számára maradandó emlék: tömegek fogadták Budapesten, beszédeiben rendszeresen hangsúlyozta a béke, a párbeszéd és a szolidaritás fontosságát.

Nemzeti gyásznapok a közelmúltból

A nemzeti gyásznap intézménye a kollektív emlékezés és részvét eszköze. Magyarország történetében több esetben élt vele a kormány, amikor egy esemény az egész nemzetet megrázta. A legelső ilyen napot az akkoriban szuverenitással nehezen vádolható magyar kormány Sztálin halála miatt rendelte el 1953-ban, aztán egészen Antall József haláláig nem volt ilyen.

2005-ben II. János Pál pápa halála után hirdettek gyásznapot. 2006-ban Göncz Árpád volt köztársasági elnök búcsúztatásakor. 2011-ben a kolontári vörösiszap-katasztrófa áldozataira emlékeztünk így. 2015-ben a párizsi terrortámadások kapcsán fejezte ki így együttérzését az ország, a legutóbbi ilyen nap pedig a 2017-ben következett a veronai buszbaleset miatt lett elrendelve, amely érhető módon különösen megrázta a közvéleményt.

Verona: a fájdalom örök nyoma

2017 január 20-án magyar diákok utaztak haza Franciaországból, amikor buszuk Verona mellett átszakította a szalagkorlátot, nekicsapódott egy felüljárónak, majd kigyulladt. A járművön a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és kísérőik utaztak. A balesetben 17 ember (köztük 11 fiatal) vesztette életét. A tragédia hátterében műszaki hibák, szabálytalan átalakítások és emberi mulasztás is szerepet játszott.

A veronai tragédia napok alatt közös nemzeti fájdalommá vált, gyászolt az egész ország. A temetéseken egész osztályok, tanárok, szülők gyászoltak együtt, miközben országos szintű vizsgálat indult az utazási szabályok szigorítására. A fájdalom nyoma ma is él: emléktáblák, alapítványok, iskolai programok őrzik azok emlékét, akik már soha nem tértek haza.

A mostani nemzeti gyásznap elrendelése: