Hihetetlen csoda jelent meg egy magyar templom falán

„Hol már ember nem segíthet…”

Egy-egy kegyhelyre betérve ma is gyakran felhangzik az ismert fohász:

„Most segíts meg Mária, Boldogságos Szűzanya, keservét búnak, bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg…”

A fohászkodó sorok liturgikus szövegek – valódi emberi érzések és imádságok lenyomatai, melyek a hit legmélyebb pillanataiban születnek. Kapaszkodók, kétségbeesett emberi kiáltások egy olyan világban, ahol sokszor már a tudomány is tehetetlen. Ilyenkor az ember ösztönösen az ég felé fordul – mert hinni akar, és remélni, hogy Magyarország kegyhelyein túl is létezik valami, ami erősebb a szenvedésnél.

Az évszázadok során rengeteg ilyen tapasztalat gyűlt össze – ezekről szólnak a mirákulum történetek, amelyek egyszerre misztikusak, megrendítőek és nagyon is emberiek.

A máriapócsi kegyhely – ahol a falak is tanúságot tesznek

Máriapócs neve mára összeforrt a csodatevő apátságok egyikével. Az évszázadok óta zarándokhelynek számító templom, Kelet-Magyarországon magasodik, ahol a különleges történetek – könnyező ikonok, spontán gyógyulások – generációról generációra öröklődnek.

A kegyhely történetében két fő típusú csodával találkozunk: az egyik a kép szokatlan megnyilvánulásával, például az 1696-os és 1715-ös könnyezésekkel, ahol a Szűz Máriát ábrázoló szentképen könnyomokra lettek figyelmesek.

A másik, sokkal személyesebb formája a csodáknak azok a megtapasztalások, amelyek a kép előtt, vagy épp a Szent képhez fohászkodva történtek – ebben az esetben életmentések, váratlan gyógyulások, lelki megtisztulások játszanak főszerepet, olyan pillanatok, amikor a segítség nem kívülről, hanem belülről – az ember és az isteni közti mély kapcsolódásból – érkezik. Ezek a történetek nem ritkán egyetlen imából születtek, és máig továbbélnek a kegyhely falai között, csendben, de megrendítő erővel.

Bár a máriapócsi templomban nem maradt fenn egységes „mirákulumos könyv”, a különböző feljegyzések, tanúságtételek és az ott szolgáló papok visszaemlékezései alapján több megrendítő történet is fennmaradt az útokor legnagyobb döbbenetére.

Egy papírra nem írt, de falra festett csoda – Veronika története

A templom egyik csendes falán, sokak figyelmét elkerülve, egy különleges kép látható: egy kislány, aki épp egy dézsába merül. A szimbolikus jelenet valóban megtörtént.

1814. augusztus 8-án Boglár Anna, egy nagykárolyi édesanya elveszítette kislányát, Veronikát, aki játék közben beleesett az udvari esővizes dézsába és megfulladt.

Az anya azonnal felismerte: itt földi segítség már nem érhet célt. Teljes szívvel, kétségbeesett hittel fordult a Szűzanyához – a pócsi könnyező kegyképhez. Nem kérlelt, nem alkudozott – könyörgött.

És ekkor megtörtént a csoda, amit sem orvos, sem ésszerű magyarázat nem tudott volna előidézni: a gyermek újra lélegezni kezdett. Veronika életben maradt.

A jelenetet azóta is őrzi a templom egyik fala – nem csak díszítésként, hanem tanúságtételként.

És ez még csak egy a sok közül…

Veronika története mellett több más megrázó és reményt adó esemény is történt Máriapócson. Egy másik édesanya egy halálosan beteg fiát hozta el a kegyképhez azzal a hittel, hogy ha a gyermeket a képhez érintik, meggyógyul. Így is lett. Az asszony hálából egy nyakéket ajándékozott a Szűzanyának, amelyet később tanúként említettek meg a csodák kivizsgálásakor.

És ott látható Corbelli tábornok esete is, aki kézizületi fájdalmaitól szabadult meg, miután kezeit a könnyező képhez érintette. A gyógyulás után azonnal tudott írni – korábban ez lehetetlen volt számára. A történetet Ő maga és rangos katonatársai is hitelesítették.

Amikor a csoda nem a legendákból visszhangzik

A máriapócsi templom falai mögött olyan események rejlenek, amelyek sokkal többek annál, mint amit egy egyszerű legenda elmesélhet. Ezek valódi sorsok, valódi emberek, valódi gyógyulások. Történetek, amelyek túlmutatnak a ráción, és emlékeztetnek minket arra, hogy néha a hit többet képes előidézni, mint a legmodernebb orvostudomány bármelyike együttesen.

Veronika esete bizonyítékot állít annak, hogy a remény nem mindig hiábavaló. És talán ezért is fohászkodik ma is oly sok zarándok:

„Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg…”

Az alábbi videóban egy 2016-ban publikált hírközlésben tudosítanak a szentkép kárpátaljai másolatáról, miszerint könnyezni kezdett: