A románok kezére játszotta a MÁV az olcsó vonatokat, milliárdokba kerülhet a késlekedés az országnak
Olvass tovább...
Így próbáltak válaszolni a kritikákra, de fordítva sült el a dolog.
Töméntelen mennyiségű panasz érkezik a MÁV elégtelen működése miatt, napi téma a sajtóban és az utasok között is a pontatlanság, a műszaki hibák, a nem megfelelő tájékoztatás. A probléma gyökere egyértelműen a pénzhiányban keresendő, ebben egyébként még politikai oldalról is meglehetősen nagy az egyetértés, ugyanakkor az állam igyekszik meggyőzni arról az embereket, hogy a MÁV megújulása halad.
Ezt jelzi az is, hogy kormány tegnap közzétett a Facebookon egy posztot, miszerint a „pályafelújításokkal csökkenni fog a menetidő, ezzel javítunk a menetrenden is”. Ennek kapcsán aláhúzták, hogy 2010 óta 1200 kilométernyi vasutat újítottak meg, jövőre pedig további 500 kilométernyi pályát fejlesztenek.
Hogy ez a „fejlesztés” egészen pontosan mit jelent, azt nem fejtegették a posztban, mindenesetre óvatos megfogalmazás, a kommentelők pedig egyértelműen mutatják, mekkora az elégedetlenség a MÁV problémái miatt.
Olvass tovább...
„Egy kis matek: tehát évente 85 kilométernyi (vagyis havi 7 km-nyi) vasút-felújítás volt az eddigi átlagteljesítmény. Menni fog 1 év alatt ennek a teljesítménynek az 588%-a?”
– tette fel a költői kérdést egy hozzászóló, aki kétli, hogy 2025-ben, egyetlen év alatt sikerül elérni azt, aminek duplájához 14 év kellett.
Volt olyan is, aki egészen a rendszerváltás körüli időkig ment vissza gondolatban az összehasonítás kedvéért:
„Jelenleg nincs az országban olyan vasútvonal ahol sebességkorlátozás nélkül végig lehetne menni! 1990-ben rövidebbek voltak a menetidők mint jelenleg, és pontosabban közlekedtek a vonatok mint jelenleg!”
– írta egy másik hozzászóló.
Ám egészen közeli példákat is felhoztak:
„Tegnap este Nyíregyháza-Budapest expressz vonattal 4 óra és 17 perc volt. (Waze szerint autóval ugyanez kereken 2 órával kevesebb.) A vármegyeszékhelyre legközelebb lóvasúton kell utazni?”
– áll egy harmadik hozzászólásban.
Olvass tovább...
Miközben Lázár János és Vitézy Dávid, valamint a MÁV területeinek hasznosításával kapcsolatos vitájától hangos a sajtó, a magyarok küzdenek a késésekkel, és azok következményeivel: