Alföldi Róbert nem kertel - így bánik a színházi világ az idősekkel

A színház világa kegyetlen. A rivaldafény idővel elhalványul, a taps elcsitul, és sokan, akik egykor a színpad ikonikus alakjai voltak, egyszer csak láthatatlanná válnak.

Ha a fiatalság a kulcs, mi lesz az idősekkel?

Alföldi Róbert, a rendező és színész megrendítő őszinteséggel fogalmazta meg gondolatait:

“A magyar társadalom, és ez alól a mi szakmánk sem kivétel, nem igazán tud mit kezdeni az idős emberekkel.”

Az idős színészek Magyarországon sokszor érzik úgy, hogy többé nem tartanak rájuk igényt – ezt a lehetőségek hiánya is jelzi, illetve az is, ahogyan a szakma hozzájuk viszonyul.

Egy fiatal tehetség érkezése mindig izgalmas, a friss energiák mozgatják a színházat. De miért hisszük azt, hogy a régi mesterek bölcsessége kevésbé értékes?

Alföldi Róbert szerint a hazai közeg hajlamos a múlttal együtt kidobni azt a tudást is, amelyet a nagy elődök hosszú évek alatt felhalmoztak. A színészek nyugdíjat követően gyakran háttérbe szorulnak, miközben a nyugati világban még egy idős művész is teljes értékű alkotónak maradhat.

A színpad örök – vagy mégsem?

Alföldi saját példákon keresztül mutatta be, mennyire fontos számára, hogy a magyar, idősebb legendák ne tűnjenek el végleg. Munkáiban tudatosan keresi, hogy tapasztalt színészeket hívjon vissza a színpadra. Nem véletlen, hogy a Főszerepben című könyve éppen erről szól: huszonnégy idős művésszel készített mélyinterjúkat, megörökítve történeteiket egy olyan világban, amely gyorsan felejt.

“Számomra nem léteznek életkori korlátok, egy jó színész bármikor, bármit el tud játszani.” – nyilatkozta határozottan.

A magyar színház és az idős művészek sorsa

“Menj el Párizsba! Ott egy nő még nyolcvanévesen is nő, és ugyanez igaz a férfiakra. Ülnek a kávéházi teraszokon, csinosan, ápoltan, és csevegnek meg udvarolnak egymásnak. Hol látsz ilyet itthon?” – fejti ki keserűen.

De vajon tényleg ennyire elkerülhetetlen a háttérbe szorulás? Alföldi szerint nem.

A kérdés az, hogy lehet-e változtatni ezen a tendencián. Alföldi számára a válasz egyértelmű: igen, de ehhez szemléletváltásra van szükség. Ha a fiatal generáció megtanulja értékelni az idősebbeket, ha a tapasztalat és a tudás nem veszik el, akkor a színház is élőbb maradhat.

Túlélni a szakmában – de milyen áron?

Sokan úgy vélik, hogy a siker alapja a fiatalos lendület, pedig a szakma igazi ereje abban keresendő, ha különböző generációk együttműködve alkotnak. Alföldi Róbert véleménye szerint az idősebb színészek jelenléte nem pusztán a tapasztalatuk elismeréséről vagy múltjuk megbecsüléséről szól, hanem egy olyan erőforrásra próbálja felhívni a figyelmet, amelyből a színház csakis kizárólag profitálhatna.

Az interjúban elhangzott gondolatok elgondolkodtatóak és erősek: vajon elég értéket adunk azoknak, akik a mai színház alapjait rakták le? Vajon felismerjük-e, hogy a múlt tapasztalatai nélkül a jövő is bizonytalan?

Alföldi Róbert nem akarja hagyni, hogy a színház világából eltűnjenek azok, akik évtizedekig építették. A kérdés másik fele, hogy a szakma is készen áll-e erre a változásra.