Sosem látott akciót hirdetett az Aldi, ezt a boltot holnap megostromolják a vásárlók
Olvass tovább...
Kollégái azonnal hívták a mentőket, nagy volt a riadalom, ám már otthon lábadozik Kern András.
Mint arról tegnap este ijesztő hír érkezett, félbe kellett szakítani a Pesti Színházban Az imposztor című előadást, ami a szünet után nem folytatódhatott. Ezt a darab rendezője, Rudolf Péter jelezte a nézőknek, hozzátéve, hogy egészségügyi okokból kellett meghozniuk a rendkívüli döntést.
A Vígszínház igazgatója akkor azt is hozzátette, hogy mindenkit kárpótolni fognak, így a megszakított színdarabot is újból műsorra tűzik majd. Az azonban nem derült ki a helyszínen, hogy pontosan mi is történt.
Az Index korai információi szerint ugyanakkor mentőautó is érkezett a helyszínre, a színház vezetősége ekkor viszont még csak annyit közölt, hogy amint többet tudnak, tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.
Olvass tovább...
Az eset kapcsán szerdán közölte a Blikk, hogy értesüléseik szerint Kern Andráshoz kellett mentőt hívni az előadás szünetében. A 76 éves színművész szédülésre és rosszullétre panaszkodott, ezért kollégái azonnal mentőt hívtak hozzá, akik gyorsan kiértek, és azonnal be is száguldottak vele az ügyeletre.
A lapnak egy névtelenségét megőrző informátor elmondta, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész már otthonában lábadozik, akit telefonon is elértek, és bár kedélyesen reagált az érdeklődésre, egyelőre részleteket nem árult el a rosszullét okáról.
Mint mondta, egyelőre nem tudja, mit mondhat, mert még nem egyeztetett a színházzal, korábban pedig abban egyeztek meg, hogy ugyanazt a nyilatkozatot teszik közzé, ám ezt még vélhetően nem fogalmazták meg. Kern Andrásnak csütörtökön a Pinokkióban, pénteken pedig ismét Az imposztorban lenne szerepe, most még azt sem tudni, hogy ezek az előadások meg lesznek-e tartva, vagy elővigyázatossági okokból elhalasztják azokat.
Olvass tovább...
A színművész 2013-ban kapott szívritmus-szabályozót, miután kiderült, hogy túl alacsony volt a pulzusa. Merkely Béla közölte vele, hogy pacemaker-műtétet kell végrehajtani, akkor szintén rövidebb kihagyásra kényszerült. Kern András azóta is aktív, csak a következő hetekben 20 előadása lenne, és jelenleg is hat színdarabban játszik.
Korábban Az imposztor olvasópróbáját is megosztották a nézőkkel: