A valóság durvább, mint a mozi: a Pentagon nyilvánosságra hozott 64 titkos UFO-aktát!

A Pentagon a napokban olyat lépett, amitől az internet szinte felrobbant: nyilvánosságra hoztak egy 64 darabos, tűzforró, eddig szigorúan titkosított UFO (vagy ahogy a katonák hívják, UAP) akta csomagot. És nem valami homályos, pixelháborús felvételekről beszélünk, hanem olyan hivatalos katonai anyagokról, amik után garantáltan teljesen más szemmel nézel majd a világ kormányaira.
„Szólni sem tudtam” – Amikor a profi kém is lefagy
A most kiszivárgott csomag abszolút legbrutálisabb része egy aktív amerikai hírszerző tiszt hivatalos jelentése. Képzeljétek el a helyzetet: a különlegesen képzett szuperügynök tavaly épp egy katonai helikopter fedélzetén teljesített szolgálatot, amikor a semmiből két hatalmas, fény-nyaláb jelent meg közvetlenül mellettük a levegőben. Az fizika szabályait meghazudtolva csak úgy lebegtek ott a légtérben.
A tiszt a hivatalos feljegyzésében konkrétan ezt írta: „Megszólalni sem tudtam.”
Gondoljatok bele, egy hivatásos katonai felderítő, akinek az a munkája, hogy a legdurvább krízishelyzetekben is tűpontos jelentést tegyen, egyszerűen lefagyott attól, amit látott!

51 videónyi színtiszta döbbenet, egyenesen a Perzsa-öbölből
Az egész őrület mögött amúgy egy elnöki rendelet áll: Trump még februárban utasította a védelmi minisztériumot, hogy pakolják ki az ufó-aktákat a nép elé. Ez a mostani már a második hatalmas adag, és van itt minden, amitől a konteó-hívők megvadulnak: 51 videó, 7 hangfelvétel és 6 kőkemény szöveges beszámoló. A felvételek zöme 2018. és 2023. között készült, forró katonai zónákban, mint például a Perzsa-öböl. Van köztük egy 2024-es infravörös videó a parti őrségtől, ahol egy azonosítatlan valami száguld el egy repülőgép mellett, és egy 2020-as filmfelvétel is, amin egy szabályos gömb lebeg egy város felett, majd egy szempillantás alatt függőlegesen katapultál az űrbe. És a legjobb az egészben? Semmiféle magyarázatot nem fűztek a jelenségek dokumentációjához, mert a Pentagonnak sincs rá válasza!

Lezajlott az első csata egy ufó és egy amerikai vadászgép között
Olvass tovább...
Az ufók imádják az atomot? Na, ez a legparább rész!
De ha a videóktól még nem rázott volna ki a hideg, készülj fel a leginkább aggasztó részletre! Az Energiaügyi Minisztérium aktái között találtak egy hivatalos bejelentést egyenesen az ún. PANTEX létesítményből. Ez nem egy sima irodaház srácok, ez az USA legfontosabb nukleáris fegyvergyára, ahol a legdurvább atomtölteteket szerelik össze! És igen, a jelentés szerint egy rejtélyes, ismeretlen légi jelenség ólálkodott az objektum körül. Ez a szál azért hihetetlenül para, mert az amerikai katonai történelemben újra és újra visszatérő motívum, hogy az ufók mindig az atombázisok, nukleáris tengeralattjárók és rakétasilók körül bukkannak fel. A '60-as és '70-es években konkrétan volt olyan eset, amikor ismeretlen "objektumok" egyszerűen lekapcsolták az atomrakéták ellenőrző rendszereit! Kérdés, hogy a mostani észlelés beleillik-e ebbe a mintázatba...

Donald Trump szereti borzolni a nép idegeit Forrás: Profimedia
Biztonsági kockázat vagy az évszázad leleplezése?
A Pentagon falain belül most kőkemény, bár nem nyilvános vita zajlik amiatt, hogy jó ötlet volt-e ezeket kidobni a netre. Az egyik tábor szerint az átláthatóság a legfontosabb, mert a titkolózás csak a felesleges paranoiát táplálja. A másik oldal viszont totál kiakadt: szerintük azzal, hogy az USA megmutatja ezeket a felvételeket, gyakorlatilag tálcán kínálja fel a saját védelmi rendszereinek a vakfoltjait és korlátait. Kína és Oroszország elemzői most valószínűleg pezsgőt bontottak, és kockáról kockára elemzik a Pentagon videóit, hogy lássák, mire képes az amerikai technológia – és mire nem.
Akkor most itt vannak az idegenek?
Tisztázzuk: a Pentagon nem mondta ki azt, hogy kis zöld emberkék látogattak meg minket. Ők csak annyit állítanak, hogy fogalmuk sincs, mik ezek a jelenségek. De ez már önmagában egy hatalmas vallomás! Ez a 64 fájl a megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy az amerikai hadsereg rendszeresen fut bele olyan dolgokba az égbolton, amiket a jelenlegi tudomásunkkal képtelenség megmagyarázni. Hetven évig gyűjtögették a fiók mélyén ezeket a titkokat, és most végre kaptunk belőle egy aprócska ízelítőt. A kérdés, hogy jobban alszunk-e az új információk birtokában...
