promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
TV műsorok

„Sírtunk, mint az ovisok” – Sipos Tomi és Papp Feri őszintén vallottak az Ázsia Expressz kőkemény pillanatairól


„Sírtunk, mint az ovisok” – Sipos Tomi és Papp Feri őszintén vallottak az Ázsia Expressz kőkemény pillanatairól
Borítókép:  Youtube/Sipos Tomi

Közel négy évtizede ismerik egymást, és ugyanennyi ideje alkotnak elválaszthatatlan párost a színpadon és a magánéletben egyaránt – így Papp Feri és Sipos Tomi számára egyáltalán nem volt meglepő, hogy a TV2 Ázsia Expressz című kalandrealityjében is tökéletes harmóniában működtek együtt. A kőkemény verseny azonban olykor olyan mély érzelmeket és váratlan reakciókat szabadított fel belőlük, amelyekre ők maguk sem voltak felkészülve.

A két zenész szerint óriási előnnyel indultak neki a megmérettetésnek, hiszen nem kellett azon aggódniuk, hogyan viselik el egymást a nap 24 órájában, összezárva, extrém körülmények között. Hosszú évtizedek óta tartó barátságuk titkáról a tőlük megszokott humorral, majd komolyabb hangvételben is meséltek a Story magazinnak.

„Egyszerűen nem tudtunk olyan helyzetbe kerülni, hogy csalódni kellett volna a másikban” – magyarázta lelkesen Papp Feri, majd nevetve hozzátette: „Az, hogy nagyon jól csókolsz.”

Sipos Tomi természetesen azonnal vette a lapot, mielőtt komolyra fordította volna a szót a közös értékrendjükről.

„Nem, te jobban. Meg nem vagy féltékeny… Na, de a viccet félretéve egy barátságnál a tolerancia az egyik legfontosabb elem, ha éppen rossz napja van, te akkor is mellette állsz. A másik, hogy soha nem akarod elnyomni, nem szeretnél fölékerekedni. Mi például soha nem vágytunk arra, hogy a zenekaron belül nagyobb sztárok legyünk a másiknál. Nálunk a barátság mindenek előtt van.”

Kemény szembesülés önmagukkal: „kicsit ég a fejem”

Bár egymással egyetlen pillanatra sem vesztek össze, a műsor megpróbáltatásai már az első napon alaposan próbára tették a tűrőképességüket. Sipos Tomi nyíltan elismerte, hogy a valóság sokszorosan felülmúlta a legmerészebb elképzeléseiket is.

„Amire számítottunk, azt meg kell szorozni nagyjából tízzel. Annyival durvább ez a műsor. Elkezdtük a versenyt, és máris haza akartunk jönni, sírtunk, mint az ovisok. Ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan otthon, a fotelből ülve a tévében látjuk.”

Tomi számára a verseny komoly önismereti tükörként is szolgált, hiszen a feszült helyzetekben nem mindig könnyű megőrizni a hidegvért.

„Azt gondolom, hogy ez egy nagy szembesülés volt önmagunkkal… Az ember sokszor nincs abban az idegállapotban, hogy kontrollálja a szavait, aztán persze később azzal védekezik, hogy ’ez nem is én vagyok!’ Pedig de, hiszen kimondtad azt, amit. Nem a mesterséges intelligencia gyártotta le a káromkodásodat vagy a veszekedést. Én arra kondicionáltam magam, hogy akármilyen rossz passzban is vagyok, próbáljak meg a saját értékrendemen belül maradni. Persze még így is adódtak olyan szituációk, amiket visszanézve nem tagadom, kicsit ég a fejem.”

Még az operatőr és a szerkesztő is elsírta magát

A feladás gondolata ennek ellenére egyszer sem fordult meg a fejükben, hiszen a közösen megélt évtizedek megtanították őket arra, hogyan kezeljék az akadályokat.

„A közel 40 évünk alatt több alkalommal ütköztünk már falakba, és ez sok dologra megtanított minket. Például arra, hogy ha ilyen szituációba kerülünk, nem biztos, hogy az a megoldás, ha egyből visszafordulunk. Lehet, hogy csak egy másik útvonalat kell választani” – fogalmazott Sipos Tomi.

Papp Feri szerint a kitartáshoz elengedhetetlen a hit – „Az teljesen mindegy, hogy miben, de hinni igenis kell. Főleg az álmainkban, magunkban, a Jóistenben, vagy akár egy sámánban. Ha van hitünk, akkor mindenünk megvan” –, Sipos Tomit pedig már az első héten egy olyan különleges, spirituális élmény érte, amelyet örökre megőriz.

„Bevallom, nem vagyok spirituális ember, de nagyon különös dolog történt velünk az Ázsia Expressz első hetében. Igazság szerint még megfogalmazni is nehéz. Miután eltöltöttünk egy éjszakát az egyik helyen, a szállásadónk másnap meghívott minket reggelizni. Búcsúzkodás közben szinte még ő és a családja hálálkodott, hogy ott aludtunk nála. Majd egyszer csak a hölgy spontán módon megáldott minket. Ferivel sírtunk. De nem csak mi. Az operatőr és a szerkesztő is. Olyan érzések törtek fel belőlünk, hogy azt nem lehet szavakba foglalni.”

A megható pillanat feszültségét Feri végül a maga sajátos humorával oldotta fel a stáb és társa előtt, amelyet a Blikk is felidézett.

„Ha már áldás… Gondolnátok rólam, hogy én elsőáldozó és bérmálkozó is voltam? Oké, itt megálltunk, de édesanyám mindig elvitt engem a templomba. Egyébként nekem a vezetéknevem is Papp. Amikor kint megáldottak minket, mondtam is a hölgynek, hogy szevasz, kolléga” – mesélte Feri, mire Sipos Tomi nevetve rávágta: „Sőt még sajtot is neveztek el rólad! Papsajtot...”