promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
TV műsorok

Szájjal bosszulták meg az ujjas akciót A Kísértésben, bekeményítettek a lányok


Szájjal bosszulták meg az ujjas akciót A Kísértésben, bekeményítettek a lányok
Borítókép:  TV2Play (screenshot)

Máté és Sanya foghatják a fejüket, Petra és Bogi rákapcsoltak.

Új páros érkezett a TV2-n futó A Kísértés című realitybe, de ők egyelőre még nem váltak igazán fontos szereplőkké, hiszen olyan események történtek, történnek, amik elveszik róluk a figyelmet. Eléggé elszabadultak a vágyak, miután a lányokat szembesítették a fiúk viselkedésével, ennek pedig az lett a következménye, hogy ők is jobban elengedték magukat – fel is villant párszor a piros lámpa, ez pedig nem kis feszültséget okozott a fiúkban, akik ilyenkor mindig úgy elkezdenek vergődni, mintha csak nekik szabadna a megcsalás.

Azt már a korábbi adásokban láthattuk, hogy Petra óriásit csalódott Mátéban, mikor kiderült, hogy a kameráktól védett helyen az ujjaival akciózott az egyik Kísértővel. Nagy csalódottságában le is smárolta Bazsit:

 

Bogi is teljesen összetört, mikor kiderült, hogy Sanya érzelmileg is nyitott az egyik Kísértő felé, ezért végül ő is engedett a csábításnak, és összeakasztotta a nyelvét Duduval:

 

Most megint izzott a levegő a lányok villájában, ugyanis Petra és Bazsi együtt bújtak ágyba, és ott is csókcsatáztak egyet, ezzel is közelebb kerülve egymáshoz – és ahhoz, hogy Máté és Petra kapcsolata végérvényesen kudarcba fulladjon:

 

Így beszéltek utólag a lányok arról, hogy először csak egymással smároltak, de utána már a Kísértő srácokkal is:

 

Ez is érdekelhet:

18+
Ezen az oldalon
felnőtt tartalom
található!
Ha azt szeretnéd, hogy a számítógépedről kiskorú ne férhessen hozzá efféle tartalmakhoz, használj szűrőprogramot!
Elmúltál már 18 éves?