promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A Nyerő Páros legszendébb párosa bevadult, két párt is letámadtak

A Nyerő Páros legszendébb párosa bevadult, két párt is letámadtak

Borítókép:  Rtl.hu
TV műsorok
Kategória fejléc

Egy perc alatt forrósodott fel a helyzet, utána mindenki csak mentegetőzött. 

A Nyerő Páros villájában napról napra egyre nő a feszültség.

A versenyzők célja, hogy jól teljesítsenek a játékokban, ugyanakkor érdekük az is, hogy barátságokat kössenek és a korábbi évadokból sokszor hallott szövetségek kialakítása. Nem szabad elfeljteniük, hogy amikor a végén két pár áll ott a győzelemre várva, akkor a társaik fognak dönteni sorsukról.

A mai játékban a férfiaknak kellett összemérni az erejüket.

Sebestyén Balázs ismertette a párbaj feladatokat, amikre a lányoknak kellett választani párbaj ellenfeleket kedvesüknek és a feladatot is ők határozhatták meg. A lányok igyekeztek első körben kiejteni GWM-et, Attilát és Bencét. Bárdosival és Gusztival nem igazán szerették volna kiküldeni párjaikat a lányok, mert az erőléti feladatoknál nem volt sok esélyük a győzelemre. Bende és Angi végül harmadikok lettek, így megkapták a liciten feltett pénzt és azonfelül is kaptak még összeget.

A villában a játék után kirobbant egy hatalmas balhé.

A párok egy játék keretein belül kérdezhettek egymástól névnélkül, őszintén bármit, ami érdekli őket és hát mondanom se kell, hogy bátran éltek a lehetőséggel. Leginkább Bárdosiék és GWM-ék szövetségére voltak kíváncsiak, hogy mennyire bízhatnak meg egymásban. Azonban Bende és Angi is terítékre került, kaptak ők is kérdéseket, amikből választ szerettek volna kapni a többiek arra, hogyha egy szimpátiaszavazásra kerülne a sor Laky Zsuzsiék és Edináék közt, akkor kit választanának. Itt kiderült, hogy a fiatal párban nem lehet megbízni, mert amikor ők álltak ott és szükségük volt a szavazatokra, akkor Edináéknak ígéretet tettek, hogy minden körülmények közt viszonozni fogják a szívességet. Edináék nem bánták a válaszukat, legalább tudták hányadán állnak velük.

@nlc.hu Zsigmond Angi és Mészáros Bende interjú! #nlc #nlchu #nyeroparos original sound - nlc.hu

Angiék a játék után számonkérték Bódi Bencééket, mert nem értették miért lettek kikiáltva spiclinek.

Bencéék nem igazán vették jól a támadást és nem is tudták hova tenni, mert ők senkinek nem mondtak semmit. Az egész konfliktus abból indult ki, hogy a Nyerő Páros elején felkeresték Angiék őket egy lehetséges szövetség megalakulására, azonban ők ezt ellenezték. Viszont egy szimpátiaszavazáson elmondták, hogy ők visszautasítottak egy ilyen ajánlatot, de a kilétüket szándékosan nem fednék fel. Edina egy bulin azonban közeledett Rebekához, hogy kiderítse kitől van félnivalójuk, viszont nem járt szerencsével. Az egész vita odáig fajult, hogy már a konyhában folytatták a durva szóváltást, bevonva Edinát és GWM-et is. Megnyugtatták őket, hogy senki nem nevezte spiclinek a párosukat, csupán csak meg szerették volna tudni ki szövetkezik és GWM sejtette, hogy Bende volt az. Holnap elérkezünk egy szimpátiaszavazáshoz, biztosan érdekesen fognak alakulni a további események ennek tükrében és a másnap is érdekes lesz, mikor kitudódik, hogy a fiatal pár nem is annyira ártatlan, mint azt mindenki elsőre gondolta.