Pulzuspörgetés garantált – a Netflix új krimije úgy adagolja a feszültséget, mint egy jól programozott detonátor

Egy rablás, amit Guy Ritchie is megirigyelhetett – de ez most nem fikció

A Netflix új dokumentum-sorozata, The Diamond Heist - Londoni gyémántrablás, három részben mutatja be, hogyan készült elő és hiúsult meg egy elképesztően vakmerő bűntény: a Millennium Dóm kifosztása 2000 nyarán. Egy délkelet-londoni bűnbanda bulldózert, gyémántokat, sebességre tervezett motorcsónakokat, informátorokat és az alvilág legmerészebb arcait vetette be, hogy több százmillió font értékű zsákmányt húzzon ki a kirakatból.

A tervezett zsákmány fő darabja a Millennium Star gyémánt volt, amelynek értékét 200 millió fontra becsülték. A De Beers ékszer vállalat vitte a Dómba a kincset – egy olyan helyre, amit egy volt rendőr így jellemzett: „csak egy sátor, betonpadlóval”.

Ez a mondat előrevetítette, hogy a biztonság messze nem volt kikezdhetetlen. A sorozatban megjelenő város: London. A műfaj: minden elemében vérbeli krimi.

Feszes vágások, pimasz gengszterek, és egy terv, amitől a rendőrség is csak pislogott

A szériát Guy Ritchie vezető producerként jegyzi, a kézjegye szinte minden másodpercben érezhető. A történetmesélést gyors montázsok, kiírt nevek és feszes tempó jellemzi – olyan hangulatban, amiben Guy Ritchie híres mozifilmjei, mint a Blöff vagy az Úriemberek is születtek. Bár ezúttal nem ő maga rendezett, az ő világa érződik át a képsorokon.

Az első epizódban a rablók kerülnek fókuszba. Központi alakjuk Lee Wenham, aki fiatalkora óta bűnözőként élt – bankautomatákat robbantott, cigarettát csempészett, hetente akár hatezer fontot is keresett. A gyémántokra viszont apja és Ray Betson révén figyelt fel. A cél: bejutni egy acélfalakkal és mozgásérzékelőkkel védett terembe, összetörni az üveg mögött csillogó ékszereket, és öt perc alatt eltűnni a helyszínről.

A rendőrök is játszmába szállnak – és jön a visszavágó

A második rész nézőpontot vált: ezúttal a Flying Squad rendőri egység tagjainak visszaemlékezéseit halljuk. Már a kezdetektől megfigyelték a bandát, lehallgatókat, kamerákat szereltek fel, álcázott rendőröket küldtek be a Dómba takarítóként. A bűnözőknek esélyük sem volt. És hogy mikor lett igazán gyanús Wenham?

Egy rendőr a következő gondolatokat osztotta meg: „Akkor kezdtük komolyabban venni, amikor másodszor is meglátogatta a kiállítást – ezúttal a lánya nélkül. Senki nem megy kétszer a Millennium Dómba.”

A tetthely előkészítése már önmagában mozivászonra kívánkozik: bulldózer, gyémántleltár, szökési útvonal a Temzén át. A harmadik rész zárja le a történetet – és tartogat pár csavart is.

Wenham a kamerába nézve csak annyit mond, mielőtt elsötétül a képernyő:  „Motherfuc–”

Mit mondanak a nézők? Íme a legőszintébb vélemények – magyarul

A néző, aki már végigjátszotta a Grand Theft Auto játékban:

„Ezt már megcsináltuk a haverokkal… a GTA-ban. Elképesztő, hogy egy maroknyi férfi valóban végig tudott vinni egy ilyen nagy kockázatú gyémántrablást.

Hozzátette: „A Netflix tényleg remek munkát végez az ilyen típusú minisorozatokkal. Mindig is azt mondtam, hogy a valóság felülmúl minden filmet vagy tévéműsort, és ez a sorozat a bizonyíték rá.”

Egy további néző az alábbiak szerint nyilatkozott:

„Nagyon jól dokumentált, kiváló felvételekkel és archív anyagokkal. Nem kell utánanézni semminek előre, annyira jól van összerakva. Nem fogsz unatkozni közben – lenyűgöző, hogyan tudott néhány férfi ilyen profin megtervezni egy rablást, majd végre is hajtani. Erősen ajánlom ezt a minisorozatot.”

A néző, akit a többoldalúság ragadott meg

„Nagyszerű élmény volt. Bemutatta a történet minden oldalát, és nagyszerű példája volt a kreatív történetmesélésnek. A filmművészet csúcsa.”

Ez a néző külön kiemelte, hogy ritkán látni a médiában, a hírekben vagy a filmekben ennyire többrétű bemutatást – ahol nem csak az egyik fél nézőpontját látjuk.

A néző, akit a rendezői stílus vitt magával:

„Guy Ritchie szerzői stílusa végig ott volt a sorozatban. Teljesen lekötött. Nagyon élveztem a humort mindhárom epizód során, és végig ott volt benne a meglepetés ereje is.”

Miért jobb a Londoni pénzrablás, mint a Money Heist?

A Money Heist (A nagy pénzrablás) milliókat vonzott a képernyő elé, de végig tudtuk, hogy fikció. A Netflix új sorozata viszont nem a képzelet szüleményéből alkották. Itt nem írók rajzolták meg a karaktereket, hanem nyomozók, kamerák és tanúvallomások támasztják alá minden pillanat hitelességét. Ez főképp látványvilágban is erős benyomást kelt, a valóság pedig egyszerre brutális és zseniálisan kivitelezett erejével  hat a nézőkre.

A Guy Ritchie-filmek ikonikus világa – legyen szó a Blöff pimasz káoszáról vagy Az úriemberek elegánsan mocskos bűnözői univerzumáról – most egy valós eseményeken alapuló dokumentum-sorozatban tér vissza. Ezúttal nincsenek megírt karakterek vagy mesterséges fordulatok: minden, amit látunk, tényleg megtörtént.

A Netflix által bemutatott sorozat úgy sodor magával, mintha a londoni alvilág közepébe csöppennénk, ahol a pénz, jelen esetben “gyémántok” rablásának célja megszállottságból ered, a rablás pedig filmtrükk helyett történelmi tényként tárulkozik fel a képernyőkön.

A kameramunka, a vágás és a tempó mind azt az ismerős adrenalint hozzák, amit a Guy Ritchie-rajongók megszoktak – csak most nem színészekkel, hanem valódi bűnözőkkel és nyomozókkal. Ez a sorozat azoknak szól, akik nem elégszenek meg a klasszikus krimi klisékkel, hanem bele akarnak látni a valóság legélesebb oldalába.

Zárástóként csak egy kérdés marad

Ha neked kellett volna megszökni a gyémántokkal, elég lett volna öt perc?

Az alábbi videóban most bepillantást nyerhetsz a valóság legpofátlanabb londoni pénzrablásába – íme a sorozat ütős előzetese: