
Ilyen még nem volt idén, a TV2 megfordította az erősorrendet, két hete nincs rá ellenszer
Olvass tovább...
Ismét variáltak, teljesen máshogy lesz a műsorújságban, mint amire számíthattunk.
Az elmúlt hetekben nyeregben van a TV2, ez egyértelműen látszik a nézettségi adatokon, az RTL két hete csak nyomozza az első helyet, jelenleg százalékokban mérhető a lemaradásuk. Ilyen idén még nem fordult elő, az RTL pedig legfeljebb most csak kapaszkodni tud, hiszen a TV2 egy grandiózus csodafegyvert húzott elő a Hunyadival, ami a következő hetekre egész biztosan ki fogja bérelni az első helyet a nézettségi rangsorban.
A TV2 stratégiája tehát most egyértelműen erre épül, próbálnak minden egyes nézőt megfogni, és olyan, váratlan lépésekkel variálni, ami még nehezebb helyzetbe hozhatja a konkurenciát. Ezt láthattuk március 15-én is, amikor (cenzurázva ugyan), de a délutáni műsorsávban megismételték az első három részét a sorozatnak, majd dupla epizóddal fejezték be az estét. Végül ezt követően a Super TV2-n az új epizódok rendezői változatát is leadták, melyben az idegen nyelvű részek nem szinkronizálva, hanem felirattal kerültek bele.
Olvass tovább...
Nagy valószínűséggel a hétvégi húzás is komoly számokat hozott a TV2-nek, és bár ez majd csak a jövő heti statisztikával derül ki, az már most biztos, hogy ezen a hétvégén is belenyúlnak a műsorrendbe, és ezúttal is a Hunyadin módosítanak.
Március 22-én, szombaton a Tények még a megszokott sávban, 18 órakor kezdődik, ezt követően viszont a Hunyadi előző szombati dupla epizódja lesz lázható, és a Tények Plusz mellett a Farm VIP-t ezúttal is leveszik a képernyőről.
Olvass tovább...
Ezt követően, 21 órától a Hunyadi 6. része következik, ezzel valószínűleg azoknak szeretnének kedvezni, akik az előző héten lemaradtak a dupla epizódról, azt bepótolva pedig az új részt is megnézhetik szombat este.
A műsorváltozás a hétvége további műsorrendjét nem érinti. Amennyiben a Hunyadiból a továbbiakban is egy új epizódot tűznek műsorra hétvégente, úgy a sorozat fináléja április 19-re várható.
Nemrég a sorozat alapjául szolgáló regény szerzője, Bán Mór is beszélt a Hunyadi képernyőre készült változatáról, itt meghallgathatod a véleményét: