promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Nemcsak Tóth Gabinak, Krausz Gábornak is beszólt Szente Vajk a Dancing with the Stars élő adásában

Nemcsak Tóth Gabinak, Krausz Gábornak is beszólt Szente Vajk a Dancing with the Stars élő adásában

Borítókép:  TV2 Play
TV műsorok
Kategória fejléc

Szente Vajk olyat beszólt Krausz Gábornak élő adásban, hogy Ördög Nóra nem hagyhatta szó nélkül.

Szombat este volt a Dancing with the Stars ötödik évadának első élő adása, aminek végén Tóth Gabiék és Kamarás Norbiék kerültek a veszélyzónába; végül az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja és partnere távozott a versenyből. Tóth Gabiék igen éles kritikát kaptak a produkciójuk után a zsűritől: Juronics Tamás szerint az énekesnőnek el kellene már engednie ezt a "bántott lány" karaktert, és inkább a tánccal kellene foglalkoznia, Szente Vajk pedig az Álomhajú című dalhoz hasonlította a párost, hiszen hiába próbálja kikerülni őket, valahogy mindig sikerül belebotlania újabb és újabb cikkekbe, hogy éppen kinek üzentek, mit üzentek, és mit csináltak.

A zsűri nem adott túl magas pontszámot Gabinak és Máténak, nem igazán voltak elragadtatva az első produkciójuktól, de a páros megígérte, hogy a jövőben teljesen más táncokat fognak bemutatni; a mostaniról pedig azt mondták, hogy egy olyan nyitány volt, amivel le akarták zárni az elmúlt egy évüket, hogy utána sokkal felszabadultabban, pozitívabban tudjanak koncentrálni a következő adásokra és koreográfiákra.


A Dancing with the Stars első élő adásának érdekessége, hogy Szente Vajk nemcsak Tóth Gabinak, de Krausz Gábornak is beszólt, ugyanis Mihályfi Luca és Hegyes Berci produkciója után azt mondta, hogy a fiatal énekesnőt az idei évad nagy esélyesének tartja, majd megjegyezte, hogy ebben a műsorban nagyon fontos, hogy valaki jól táncoljon.

„Ahhoz, hogy valaki megnyerje ezt a műsort, nagyon jól kell tudni táncolni. Ezt a győztesek 75 százaléka el tudja neked mesélni”

- mondta ki Szente Vajk, aki nyilvánvalóan Krausz Gáborra utalt ezzel, mivel az eddigi győztesek közül ő az egyetlen, akinek teljesítményével és fejlődésével nem teljesen volt elégedett a zsűri.


Bár Ördög Nóra most nem hagyhatta szó nélkül Szente Vajk kegyetlen beszólását, azért a műsorvezető is nemrég azt mondta - pont a Séfek séfe idei évadának egyik adásában, Krausz Gábor füle hallatára Vomberg Frigyesnek és Wolf Andrásnak -, hogy Gábor nem igazán táncolt jól a Dancing with the Stars elején, aztán egyre ügyesebb lett; majd Krausz úgy reagált erre, hogy ez a dicséret nem látszódott meg azokon a pontszámokon, amiket Nóra adott nekik a verseny alatt.

A Dancing with the Stars eddigi négy évadát Gelencsér Tímea, Tóth Andi, Csobot Adél, és Krausz Gábor nyerte meg.