Azonnali hatállyal visszalépett a Sztárbox elődönőse - az okát is elmondták.
A Sztárbox vasárnapi adása nagyon sok meglepetést és izgalmat tartogatott a nézőknek. A meccsek között bejelentették, hogy hamarosan visszatér a ringbe két olyan versenyző, akik hetekkel ezelőtt kiestek, illetve egy rossz hírt is közöltek élő adásban, ugyanis az egyik elődöntős hirtelen visszalépett, mert a napokban egy olyan baleset történt vele, ami miatt nem tudja tovább folytatni a versenyt. Mint kiderült, egy másik elődöntős is a közösségi oldalán írta meg, hogy neki is volt nemrég egy balesete; igaz, az ő felkészülését nem akadályozza a sérülése.
A Sztárbox 6. versenynapján két negyeddöntőt és egy elődöntőt rendeztek. A férfi könnyűsúly negyeddöntőjében Pachert Balázs és Sánta Laci lépett ringbe. Utóbbi négy menetben egyhangú pontozással jutott ez elődöntőbe. A férfi középsúlyban Herceg a negyedik menetben technikai KO-val búcsúztatta Király Viktort. Férfi nehézsúly elődöntőjében Noszály Sándor Pulai Imrével mérkőzött meg. Kettőjük csatája az első menetben dőlt el, amikor Noszály Sándor kiütötte ellenfelét, így ő jutott tovább a Sztárbox november 3-i Szuperdöntőjébe.
Miller Dávid edzésen elszenvedett orrsérülése miatt visszalépett, így számára véget ért a verseny. A szakmai team döntése alapján Sárközi Ákos kapott lehetőséget arra, hogy újra megmérkőzzön a továbbjutásért az október 13-án megrendezésre kerülő férfi könnyűsúly elődöntőjében; ez lesz a visszavágója Horváth Tomi ellen. Ugyanezen a napon a férfi középsúlyban Szecsei Valter Törőcsik Danival mérkőzik meg, míg férfi nehézsúlyban Mészáros András és Lmen Prala csap össze, valamint ekkor zajlik majd a Nagy visszatérők csatája is, amely keretében Czutor Zoli és Németh Kristóf lép ismét ringbe.
Ők lesznek a nagy visszatérők, hiszen mindketten néhány hete estek ki a versenyből.
Hódi Pamela közösségi felületén jelentette be, hogy az egyik edzése során részleges izomszakadás történt a jobb bicepszében, sérült a felkari izma, de ez ugyan a felkészülését hátráltatja, abban nem akadályozza meg, hogy ringbe lépjen a november 3-án megrendezésre kerülő Sztárbox Szuperdöntőben.
A gála során azt is bejelentették, hogy október 20-án a férfi könnyűsúly és középsúly elődöntői, valamint a Kihíváson, vagyis Szegedi Fecsó és Molnár Áron összecsapásán túl, ringbe lépnek a Szuperanyák, vagyis Földes Eszter és Kustánczi Lia. Eszter az elmúlt időszakban a boksz szerelmese lett, és bár Lolával szemben alulmaradt, azóta is látogatja az boksztermet. Kustánczi Lia pedig a többi Sztárbox versenyzőhöz hasonlóan intenzív edzésekkel töltötte az utóbbi hónapokat, mivel ő lépett volna szorítóba, ha estleg az történik a hölgyek bármelyikével, mint ami Pápai Jocival és Henry Kettnerrel. Lia nem szerette volna, hogy a benne lévő energia és elszántság kárba vesszen, ezért október 20-án megmutathatja, mit tud.