Ilyen volt az „ideális nő” a háborús Magyarországon: erre nevelték a leventeleányokat

Ha a leventemozgalom kerül szóba, többnyire egyenruhás, katonai szolgálatra készülő fiatal fiúk képe jelenik meg előttünk. Kevésbé ismert, hogy a második világháború éveiben Magyarországon lányok tízezrei, majd százezrei is csatlakoztak a mozgalomhoz. A leventeleányok képzése azonban egészen másként nézett ki: a tornagyakorlatok, a fegyelmezett felvonulás és a honvédelmi ismeretek mellett főzni, varrni, csecsemőt gondozni és elsősegélyt nyújtani is tanultak.
A leventeleány-mozgalom nagyobb ütemű szervezése 1941-ben kezdődött. Béldy Alajos 1941 októberében a 10 és 19 év közötti lányokat szólította meg, a program mögött pedig egyértelműen ott állt a háborús felkészülés gondolata is. A női honvédelmi nevelés feladatai között a korabeli elképzelések szerint egyszerre szerepelt a nemzeti nevelés, az anyaságra való felkészítés, a honvédelmi szemlélet és a háztartási képzés. A mozgalom gyorsan növekedett. A korabeli híradások 1942 tavaszán és nyarán már több mint 2500 településen körülbelül 200 ezer önkéntes leventeleányról számoltak be. Ezeket a korszakból származó létszámadatokat érdemes óvatosan kezelni, de azt jól mutatják, hogy nem néhány elszigetelt csoportról volt szó. 1943 őszétől falvakban, városokban, iskolákban, műhelyekben és vállalatoknál is lehetőség nyílt csapatok létrehozására.
A leventeleányok történetével kapcsolatban az egyik legkönnyebben kialakuló tévhit, hogy a fiúkhoz hasonló katonai kiképzést kaptak
Az 1943. november 9-én életbe lépett 9800/1943. VKM rendelet alapján a leventeleány-mozgalom önkéntes alapon működött, és a rendszer nem egyszerűen a fiúlevente-képzés női változata volt.

Amíg mindenki a napfogyatkozást nézte, szörnyű dolog történt a budai várnál
Olvass tovább...
A lányok testedzést végeztek, sportoltak, játékokat játszottak, megtanulták a fegyelmezett felvonulást és a tisztelgést. Emellett azonban háztartási ismereteket, főzést, élelmezést, élelmiszer-tartósítást, szabást és varrást is oktattak nekik. Ehhez társult a csecsemő- és gyermekgondozs, valamint számos olyan gyakorlati tudnivaló, amelyet akkoriban egy leendő feleség és anya számára nélkülözhetetlennek tartottak. Konyhakertészettel, állatgondozással és más gazdasági feladatokkal is foglalkoztak.
A képzés ugyanakkor nem merült ki a korabeli női szerepre való felkészítésben. Egészségügyi és elsősegélynyújtási ismereteket is kaptak, a háború előrehaladtával pedig a honvédelmi és légoltalmi feladatok jelentősége egyre nagyobb lett. A mozgalom a vallásosságot, a hazafias kötelességtudatot, az engedelmességet, az áldozatkészséget és a szorgalmat állította követendő mintaként a lányok elé. A cél tehát nem egyszerűen bizonyos gyakorlati készségek átadása volt: a korszak politikai és társadalmi elképzeléseinek megfelelő nőideált kívánták kialakítani.
Főzés, varrás és elsősegély egyetlen rendszerben
A leventeleányok számára külön kiadványok is készültek. Az 1942-ben megjelent Leventeleányok ideiglenes foglalkoztatási terve később még az 1945 utáni tiltott könyvek jegyzékére is felkerült. 1943-tól a Szebb Jövőt! leventeújság külön rovattal fordult a lányokhoz, 1944 májusától pedig Lányok Útja címmel kéthetente jelent meg a mozgalom hivatalos képeslapja. Utóbbi jól mutatja, milyen sajátos világ vette körül a leventeleányokat. A lap a mozgalom honvédelmi munkájáról és a vidéki csapatok életéről éppúgy beszámolt, mint ahogy művészeti és történelmi írásokat, háztartási tanácsokat vagy éppen kézimunkarajzokat közölt.

„A múltat nem tudom visszacsinálni” - Tóth Gabi bocsánatot kért, elképesztő fordulat történt
Olvass tovább...
A szervezetnek saját belső rendje és vezetői rendszere is kialakult. Már 1941-ben megfogalmazódott egy, a férfi leventeszervezettel párhuzamos női struktúra terve, később pedig létrejött a Leventeleányok Országos Központja. A lányok vezetésére nőket készítettek fel külön tanfolyamokon. 1944 júliusából például fennmaradt egy tudósítás egy Ungváron tartott kéthetes vezetőképzőről, amelynek 63, nagyrészt tanárnőkből és tanítónőkből álló résztvevője sikeres vizsgát tett és leventeleánycsapat vezetésére szerzett képesítést.
@tortenelemido_magyar Így nézett ki a leventeleányok háztartási kiképzése 1943-ban (főzés, mosás, csecsemőgondozás). #történelem #magyartörténelem #érdekességekavilágban #1943 eredeti hang – Történelemidő Magyarország - Történelemidő Magyarország
Ahogy közeledett a front Magyarországhoz, egyre kevésbé lehetett elválasztani a leventeleányok életét a tényleges háborútól
A mozgalom eredetileg nem női harcoló alakulat létrehozására szolgál. A lányok szerepét főkénta hátországban, az egészségügyben, a légoltalomban és más kisegítő területeken képzelték el. Ez nem katonai kiképzést jelentett, a rendszer sokkal inkább a korszak nőideálját kapcsolta össze a háborús hátország szükségleteivel. A háború utolsó szakasza azonban ezt a határt is elkezdte elmosni. 1944-re már a mozgalom kötelezővé tételét készítették elő, bár ez végül nem valósult meg.
