Kossuth Lajos már Petőfi halála után nekiment az oroszoknak, pontosan megjósolta Putyinék erőszakos terjeszkedését

A 19. századra kifulladni látszottak Európa nagy királyságai, és egyre több államban próbált meg a nép hatalomhoz jutni, ezáltal kiszorítva a döntéshozói pozícióból olyan nagy uralkodói családokat, mint például a Habsburg volt. Az osztrákok azonban éppen annyira nem tudták Bécsben megdönteni a császári uralmat, ahogy végül mi magunk sem tudtunk megszabadulni tőlük. A Magyar Királyság területe a törökök végső, 18. század eleji kiűzése után sem örülhettünk a felszabadulásnak.

A népnyúzó Habsburg uralom több mint két évszázadra rátelepedett a Kárpát-medencére, ami csak a létrejövő monarchia korszakának utolsó negyedében enyhített a nyomásán. Addig viszont a bécsi udvar kegyetlenül elnyomott mindenféle törekvési vágyat a magyarok szabadságát illetően. Tette mindezt úgy, hogy emberanyagban nem voltak többen sosem az osztrákok a magyaroknál, ám amikor kellett, akkor csatasorba állították velünk szemben a császárság egyéb nemzetiségeit, nemzeteit is.

Ha szorult a hurok.

Az 1848. tavaszán kirobbant forradalom, de főként a szabadságharc idején aztán már tényleg szorult az a bizonyos hurok, a császárság népei együttesen sem tudták végérvényesen kifullasztani a magyar ellenállást, még akkor sem, ha túl sok csatát nem is tudtunk már megnyerni 1849-ben. A magyar felkelést nem más gyűrt le végül, mint az eszetlen túlerőt, amit az orosz cári hadak Habsburgok melletti kiállása jelentett. ’49 augusztusára világossá vált, hogy vége a küzdelemnek, és az elszenvedett sérelmekért és károkért a magyarok és támogatóik bőségesen meg fognak fizetni.

A szabadságharc vezetői, mint Kossuth Lajos nem is reménykedhettek olyan kegyben, mint egykor II. Rákóczi Ferenc.

Igaz, utóbbi sem kért az osztrák gesztusokból, és inkább török száműzetésbe vonulva tengette utolsó éveit az 1700-as években. Petőfi Sándor, mint a küzdelem lánglelkű szelleme valószínűleg a csatatéren esett el, feltehetően orosz kezek által, míg a további vezetők sokaságát a megtorlás őszén végeztette ki I. Ferenc József császár és csatlósai.

Kossuth Lajos maga mögött hagyva az országot lényegében bejárta Európát, hogy támogatókat találjon a magyarok megmentése érdekében. Sajnos azonban az oroszok által megtámogatott Habsburg ellenszél miatt sehol sem vették igazán komolyan, még ha támogatták is ügyét. Pedig több országban és városban is fontos, emlékezetes beszédet tartott. Alább az Arcanum jóvoltából egy 1859-es londoni szónoklatának részletét közöljük, amely tulajdonképpen még ma is rendkívüli pontossággal jellemzi a putyini Oroszország működését is. Ebből is látszik, hogy Kossuth igazi politikai lángelme és elemző volt:

„A mi az oroszt illeti: előttünk van a történelem a maga czáfolhatlan tanuságaival. Az orosz már,jó régen terjeszkedő hatalom; régóta fenyegeti terjeszkedéseivel Európa függetlenségét, szabadságát. Volt-e csak egyetlenegy percz is e terjeszkedés egész multjában, midőn Ausztria az orosznak magát elébe vetette, hogy terjeszkedni ne engedje? Soha, soha! Arról, fájdalom, nagyon is tud a történelem, hogy czinkosává szegődött, hogy osztozkodott vele, (emlékezzünk Lengyelországra), hogy tőle orgazda-dijt fogadott el a máséból, (ilyen volt Bukovina) hogy segitette, egyenesen segitette az európai sulyegyent felforgatni; minderről igenis tud a történelem, de arról nem tud, hogy az orosz terjeszkedésnek valaha utját állta volna. És miért nem tud? Azért, mert az orosz szláv hatalom, az osztrák birodalomban pedig 17 millió szláv van, mind elégedetlen, elnyomott nép, s köztük olyanok is, melyek nem pusztán nemzetiségek, hanem nemzetek, melyeknek mint nemzeteknek történelmi multjok van, s melyek az osztrák uralomban nemzetlétük eltipróját sinylik, gyülölik. Ilyen Ausztria helyzete, s e helyzetnek az orosz irányában megvan a maga logikája, melynek Sándor czár ugyancsak érthető kifejezést adott, midőn Tsitsakoff tengernagynak utasitásba adta, hogyha Ausztria játékát gyanusnak tapasztalná, kiáltson be ennyit az osztrák birodalomba: »Ti tizenhét millió! Keljetek fel nemzetiségtek elnyomója ellen! Itt vagyok! segitelek!«

Gondolkozzanak önök e felett, uraim, és meg fogják érteni, mi annak az oka, hogy Anglia és Francziaország minden kecsegtetésével, hizelgésével, önlealacsonyitásig vitt udvarlásával sem volt képes rábirni Ausztriát, hogy kardot rántson a krimi háboru alatt az orosz ellen.”

Kossuth végül még sokáig próbálkozott a magyarok ügyének előremozdításával, és száműzetésében nem sokat tehetett. Keserűen szemlélte az eseményeket, amelyek végül az 1867-es kiegyezésig vezettek, és aztán csendben, szerény körülmények között hunyt el 1894-ben Olaszországban. A szabadságharc bukása után sosem tért haza.

Idézet forrása: Arcanum