Így halt meg valójában Koppány vezér, a felnégyelés csak álca, annál sokkal durvább volt

Koppány és István szembenállása

A magyarság történelmi tudatában akadnak olyan mítoszok, amik mintha örökké élnének. Ilyen István és Koppány szembenállása is - bár lássuk be, ennek a mítosznak a megteremtéséhez nagyban hozzájárult az István, a király című rockopera is.

A legtöbben készpénznek veszik Koppány felnégyelését is: a történet szerint István ezzel a meglehetősen kegyetlennek tűnő kivégzési módon akart példát statuálni, megmutatni, hogy mi vár azokra, akik szembeszegülnek vele.

Kétségkívül hatásos sztori, csak hogy akad egy kis probléma - könnyen lehet, hogy a történetből semmi nem igaz.

Az idő kérdése

Koppány felnégyelése körül a korszakot kutató szakértők körében koránt sincs akkora konszenzus, mint a laikus közegben.

A biztosan tudható tények esetében nem jellemző a bőség zavara. Annyi bizonyos, hogy Géza fejedelem halála után István fegyveresen legyőzött egy Koppány nevű riválist. A felnégyelés részletes, drámai leírása azonban csak több mint háromszáz évvel később, a 14. századi krónikákban jelenik meg, elsősorban a Képes Krónikában.

Egy ekkora időbeli távolság önmagában is komoly figyelmeztető jel: ilyenkor nem az esemény pontos leírását, hanem csak a jóval későbbi visszaemlékezést olvassuk.

A "módszer" problémái

Maga a büntetés meglehetősen anakronisztikus, a felnégyelés ugyanis egyáltalán nem volt bevett jogi gyakorlat a 10-11. században. A lázadókat lefejezték, megvakították, száműzték, de ilyen látványos, szimbolikus brutalitásra nincs korabeli példa.

Ugyanígy kérdéses a "pogány lázadó" alakja is: semmi sem bizonyítja egyértelműen, hogy Koppány pogány lett volna, sőt az is elképzelhető, hogy keresztény volt, csak éppen bizánci rítus szerint. Ebben az esetben a konfliktus vallásháború helyett sokkal inkább politikai és geopolitikai hatalmi küzdelemként értelmezhető.

A szakértők következtetés ezek alapján az, hogy István és Koppány történetének végső formáját nagy valószínűséggel a 14. századi politikai igények alakították ki.

Az Árpád-ház kihalását követő dinasztikus bizonytalanság idején szükség volt egy erkölcsileg egyértelmű eredettörténetre, ahol a rend és a káosz világosan elkülönül, a felnégyelés pedig különösen erős metaforaként hatásos eszköznek bizonyult erre.

A szerző írása a témáról: