Ők építették a Stonehenge-t, félelmetes élőlények nyomait találtak meg a tudósok a föld alatt

Újabb nyomokat találtak a világ egyik legtitokzatosabb építményénél.
Kik építhették?
A világ egyik legnagyobb és legtitokzatosabb építményéről van szó, amelynek a Stonehenge nevet adták egykor. A tudósok már évszázadok óta kutatják a területet, hiszen nincsen konszenzus a mai napig arról, hogy mi lehetett a pontos rendeltetése a monumentális kőköröknek, amelyet évezredekkel ezelőtt építettek a szigetország területén.
Sok elmélet él párhuzamosan egymás mellett, ezek között vannak egészen egyedi kísérletek is, minthogy a Stonehenge valamiféle határkijelölő funkcióval bírt, és a szerepe a népek békés együttélésének elősegítésében mutatkozott meg. Van olyan elmélet is, amely szerint a kőkörös elrendezésnek az akusztikában lehetett szerepe, és így a zenéhez van köze.
Ám újabb és újabb eredmények jönnek, a tudósok és szakértők egyre több nyomot fedez fel, amelyek mindig egy kis darabbal előrébb mozdítják a kutatást. Az is kérdés a mai napig, hogy vajon kik építették fel a monstrumot?
Erre vonatkozóan egy új kutatás újabb eredményeket tárt fel.

A mesterséges intelligenciát ráeresztették Stonehengre, azonnal megfejtette a brutális titkot
Olvass tovább...
Közelebb a megfejtéshez
Stonehenge közelében található Durrington Walls, egy neolitikus terület, ahol valószínűleg olyanok is éltek, akiknek közük lehetett az építményhez egykor. Most a tudósok valami egészen elképesztő eredményre jutottak, miután megkövesedett ürüléket találtak, amelyek közül sok nem emberektől származik.
Az építők étkezési szokásait tárja fel, sőt, a közösségi lakomák menetét is.
Durrington Walls egy gyülekezési pont volt, szerte a szigetországból itt gyűltek össze az emberek télidő idején. Közel 40 ezer állatcsontot tártak fel a területen, valamint kerámiákat, amelyek tálakként funkcionálhattak, mindezek pedig arra mutatnak, hogy hatalmas közösségi étkezések zajlottak a területen hosszú időkig.
A Múlt-Kor-on megjelent cikkben, amely az eredményekről tudósít a tanulmány szerint, azt írják, hogy az emberi és kutyaürülékben talált capillariidae-faj bélférgei a haszonállatok belső szerveiben élnek. Jelenlétük arra utal, hogy az emberek és kutyák nyers vagy félig főtt belsőségeket fogyasztottak.
Halakban előforduló parazitákat is találtak, de a területen nincs víz nagy távolságban, így valószínűleg már fertőzötten érkeztek ide az emberek és állatok, az emberek kutyái. Nagy távolságokból jöttek, és ez a közös fertőzöttség azt is mutatja, hogy szoros kapcsolatban álltak az állatokkal.
A leletek megerősítik azt, hogy Stonehenge fontos gyülekezési-, találkozási pont lehetett hosszú évezredekig a területen.

Világszenzáció, a Nazca-vonalak rejtélyét megfejtette a mesterséges intelligencia
Olvass tovább...
