Nem is úgy hívták a 7 magyar vezért, ahogy iskolában tanítják, rendkívüli névsor került elő Spanyolországból?

Mór történetíró számolt be a furcsaságról.
A legendás hét vezér
Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm - kevés kétség férhet ahhoz, hogy a hét vezér a magyar történelem legjelentősebb személyei közé tartozik.
A krónikák tanúsága alapján vérszerződést kötöttek, ezzel szentesítve a szövetséget és a közös jövőt, majd megindult a bevonulás a Kárpát-medencébe.
A bevonulást már Árpád, Álmos fia vezette nagyvezérként, a honfoglalás után pedig ők teremtették meg az államiság alapjait - azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy akad egy lista hét másik vezérről is.

Új erőmű épül az ország közepén, önkívület állapotban az egyik vármegye lakói
Olvass tovább...
A mór krónikás meglepő listája
A mór történetíró, Ibn Hajján 942-ben jegyzett fel egy névsort, amely a magyarok fejedelmeit sorolja fel: Attila, Ügyek, Levedi, Előd (vagy Basman), Álmos, Árpád és egy hetedik, névtelen vezér.
A feljegyzés különösen értékes, mert a forrás a korabeli magyaroktól, a cordobai kalifa testőreitől származik. Bár a 942-es dátum már a honfoglalás után van, a középkorban ekkor még korántsem volt annyira egységes az időszámítás, mint manapság - a muszlim időszámítás eleve más, nem Krisztustól számolja az éveket.
Ebben az esetben tehát egymásnak feszül a mór történetíró és a magyar krónikák hét vezére - igazságot tenni a kérdésben ma már nem igazán lehet, mindenesetre kétségkívül érdekes dolog, hogy akadt hét másik vezér is.

Új erőmű épül az ország közepén, önkívület állapotban az egyik vármegye lakói
Olvass tovább...
Hogy kerültek magyarok a cordobai kalifa udvarába?
Meglepő lehet, hogy a cordobai kalifát magyarok is védték, az ügy azonban annyira nem rejtélyes.
A 9-10. században a magyarok híresek voltak harci tudásukról és mobilitásukról, a Kaukázus környékéről rabszolgakereskedelmi útvonalakon vagy katonai szövetségek révén kerülhettek nyugatra.
Az arab uralkodók szívesen vásároltak vagy toboroztak idegen származású testőröket, mert ők nem voltak beágyazva a helyi politikai viszonyokba, tehát hűségesebbeknek számítottak.
A magyar harcosokat az arab források "al-madzsaríja" néven említik. Ezek a katonák kitűntek fegyverforgatásban, lovas harcmodorban és fegyelemben, így a kalifa elitőrségébe is bekerültek, innen származhatott az a lista is, amelyben Ibn Hajján a magyar vezéreket sorolja fel - valószínűleg ezek a magyar testőrök mesélhettek róla a mór krónikásnak.
A hét vezér szobra Ópusztaszeren:
forrás: djnaploja
