Szenzáció, így nézett ki Károly Róbert magyar király, felejts el mindent, amit a régi 200 forintoson láttál

Magyarország történetének legszebb papírpénze átvert mindenkit.
Károly Róbert a magyar történelem egyik legjelentősebb uralkodója volt. Az pedig kétségtelen, hogy az Árpád-ház kihalása után nagy szerepe volt abban, hogy a királyság vezető szerepre tett szert Közép-Európában, miközben megerősítette a királyi hatalmat az országban. Az Anjou-házi uralkodó ugyanis sikeresen vette ki az irányítást a nemesek kezéből, az udvar jövedelmét inkább az ország népétől szedte be, nem függött a vidéki urak kegyes "hozzájárulásától".

850 ezer forintért kínálnak egy 200 forintos bankjegyet, azonnal túrd fel otthon a fiókodat
Olvass tovább...
Károly Róbert 1308. és 1342. között uralkodott, és egyrészt valóban megszilárdította a Magyar Királyság vezető pozícióját, valamint megalapozta a következő sikeres királyunk, Lajos uralmát, aki a fia volt. Károly Róbert sikerrel torpedózta meg a kiskirályok egyénieskedését, és megerősítette a központi hatalmat. Legendás 14. századi uralkodónk fontosságát alapvetően politikai értelemben értelmezzük, ám valójában a lényeg a királyság pénzügyeinek rendbetétele volt.
Adó, adó hátán
Uralkodása alatt természetesen nem csak az olyan finomságok alkották a királyi kincstár jövedelmét, mint a kapuadó vagy a pénzverés hasznát jelentő kamarahaszna rendszer. Hanem hatványozott ütemben folytatták termelésüket a királyság arany- és ezüstbányái, amelyek olyan tempóban folytatták a kitermelést (elsősorban Erdélyben), aminek köszönhetően hazánk biztosította az egész európai kontinens aranybányászatának egyharmadát.
A béke korszaka
Károly Róbert egy békés, belső villongásoktól csendes, de nagyon is ereje teljében lévő királyságot hagyományozott tovább. Ennek köszönhetően nevét a mai napig tisztelettel emlegetjük, és kapta meg azt a kiváltságot pár évtizeddel ezelőtt, hogy arcképe rákerülhetett egyik papírpénzünkre. Sajnos már évek óta kivonásra került a forgalomból a zöld kétszázas, aminek előoldalán Károly Róbert arcmása volt látható.

Megtalálták Petőfi sírját, egy idős néni mutatta meg a rendkívüli földpiramist a költőóriással és lovával?
Olvass tovább...
A 200 forintos bankón egy viszonylag kedves és szelíd arcú király arca köszön vissza ránk. Azonban a legújabb feltételezések szerint a Károly Róbert távolról sem úgy festhetett, mint a egykori papírpénzünkön. Gábor Emese a Magyarságkutató Intézet munkatársaként nemrég egy arcrekonstrukciós előadáson számolt be legújabb munkájáról. A korábban, Székesfehérváron talált egyik koponya, amit Károly Róberttől származtatnak, segített neki megrajzolni a szóban forgó király arcát. A kutatónőnek minden művészi és tudomány tudását be kellett vetnie a rajzolási folyamat során, ugyanis csak két fénykép volt az a koponyáról, ami segített neki.
Élőben nem láthatta az emberi maradványt.
Gábor Emese szerint Károly Róbert a régi feltételezéseknek megfelelően egy széles állkapcsú, szigorú tekintetű uralkodó volt, és nem lágyszemű, mongoloid vonásokkal bíró személy. A király feltételezett fizimiskája a videóban 29:30 perctől látható az előadáson:
