promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Képet mutattak Egyiptom mutáns piramisáról, ahova ember nem léphet be

Képet mutattak Egyiptom mutáns piramisáról, ahova ember nem léphet be

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Történelem & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

A kettős piramis az Osztrák-Magyar Monarchia alkonyán eltűnt, és csak évtizedekkel később került elő.

Mindenki ismeri a gízai piramisokat, illetve a többi legendás és hasonló építmény eredetét és feltehető történetét. A világ talán leghíresebb ilyen piramisa a Kheopsz, aminek ikonikus formáját alighanem az emberek többsége már messziről felismeri. Azonban vannak rejtélyes, kevéssé ismert példányok is, mint például a Zawyet El-Aryan. Ez a piramis az ókori harmadik dinasztia idejéből származik, valamikor Khaba fáraó korszakából. Aki körülbelül Kr.e. 2670. környékén uralkodott a Nílus partján.

Zawyet El-Aryan jelentős királya lehetett Egyiptomnak, amit az is jól mutat, hogy a végső nyughelyeként szolgáló „Réteges Piramis” környezete tele van a vezető alattvalóinak emlékhelyével. A másik építményben, a „Befejezetlen Piramis” kamráiban és alagútjaiban rejtett és kevésbé rejtett üzeneteket találtak a falakon.

Ezek a többféle értelmezéssel bíró feliratok még abban sem egyértelműek, hogy kinek a temetkezési helyeként szolgáltak egykoron.

Igazából a feliratok több tucat nevet soroltak fel, ám képtelenség volt azokból kiigazodni, hogy milyen alá és/vagy fölérendeltségi viszonyban állhattak egymással. Egyes elméletek szerint a „Befejezetlen Piramis” nem is a harmadik, hanem csak a negyedik dinasztia idején épült, lényegében teljesen függetlenül a Zawyet El-Aryan már kész, „Réteges Piramisától” építményétől.

A piramisok alapját még az előző évszázad elején, 1904. és 1905. fordulóján vizsgálta meg egy olasz régész, Alessandro Barsanti. A meglepetésszerűen előkerült hatalmas piramisról nem sokkal később így írtak később az egyiptomi hatóságok. Üzenetüket egy vezető régész, Gaston Maspero fogalmazta meg:

...Remélem, hogy a turisták közül a legtájékozottabbak fogják megcsodálni az emlékművet: az utazás során átélt öröm megéri a két-három órát. Eleinte az egyiptomiak által vállalt feladat hatalmassága fel sem tűnik nekik, csak a lépcső alján, amikor a gránitburkolaton sétálnak, válik nyilvánvalóvá. Nem mintha bármi különös, ha részletesen megvizsgáljuk, figyelemre méltó vagy rendkívüli lenne, de az általános érzés olyan, amilyet soha nem felejtünk el. Az anyagok mérete és gazdagsága, a vágások és illesztések tökéletessége, a gránitszarkofág páratlan kidolgozása, a szerkezet merészsége és a falak hatalmas magassága, minden összeáll, hogy ezt az eddig egyedülálló együttest alkossa. Lenyűgöző látvány, és sehol sem olyan hirtelen és erőteljesen nyilvánvaló a régi egyiptomi építészek ereje és mesteri tudása, mint itt.”

Sajnos az első világháború és Barsanti 1917-ben bekövetkezett váratlan halála megállította a további ásatásokat, és a piramis 1954-ig a feledés homályába merült. Ekkor választották a piramis feltűnő táját a „Fáraók földje” című film hátterének, ami arra késztette a helyszínt elrejtő homok és törmelék eltakarítását.

Belépés a rejtélyek piramisába:

@story_glitch Sejak 1964 situs Zawyet El Aryan menjadi Area Terlarang untuk dikunjungi. Terhitung jari arkeolog yang bisa masuk. Another AREA 51 kah? #Story_Glitch original sound - STORY GLITCH