Kossuth Lajost egyetlen üzenet mentette meg 1849-ben, idegen kémek rontottak rá

1848-ban Európán végig söpörtek a forradalmak, és természetesen Budapest sem maradhatott ki a sorból. Petőfi Sándor és a márciusi ifjak nem szégyenlősködtek, szót emeltek az elnyomás ellen. A törökök 17. századi kiűzését követően másfél évszázad alatt telítődött a magyarok türelme, és már nem bírták elviselni a bécsi udvar elnyomását. Nemrég emlegettük a híres kabai meteoritot, amely a 19. században érkezett a magyarok ölébe. A kondritos tartalmú űrbéli látogatónak hatalmas hírverése volt a korában, és az osztrákok maguknak követelték, ám a debreceni kollégium illetékesei nemet mondtak az elnyomók követelésének. 

Kossuth Lajosnak viszont nem volt maradása a forradalom és szabadságharc 1849. augusztusi leverését követően, és több hűséges politikai és hadászati követelőjével egyetemben el kellett hagynia a Magyar Királyságot. Az osztrák és orosz erőfölényt látva a legendás államférfinak be kellett látnia, hogy nem csak a visszavágásra, de még csak a szabadság kiharcolására sincs esély. A kiegyezés lehetősége ekkor nagyon nem látszott a radaron, nemhogy a majdani teljes elszakadás.

Pedig az első világháborút követően szerencsére (vagy nem?) összeomlott az 1867-ben létrejött Osztrák-Magyar Monarchia, és véget ért a több száz éven keresztül tartó függőség. 

Érdekesség, de az első világháború nem csak a mi királyságunk (és császárságunk) végét jelentette. Az egykoron szebb napokat látott Oszmán Birodalomnak is megújulásra volt szüksége. A középkori nagy felemelkedés után egészen a 20. századig tartott, mire sikerült kiszorítani a törököket a Balkán-félszigetről. A szultánok kora azonban lejárt a hosszú hanyatlást követően. Kossuth Lajos és kísérete legnagyobb szerencséjére a magyarországi forradalom bukása után maga a szultán intézkedett a birodalmába érkezett magyar menekültekről. 

A bécsi udvar természetesen hajthatatlan volt, és Kossuth-ék kiadatását követelték a régi ellenség törököktől. Csakhogy I. Abdül Medzsid nagy tisztelője volt mind a magyar vezetőnek, mind a saját hagyományaiknak. Ugyanis a törököknél tilos megszegni a vendégjogot, a békés szándékú látogató szent és sérthetetlen. Így hát a szultánnak nem volt mit tennie, és nyugodt szívvel el kellett utasítania a Habsburg császár követelését:

"Alláh hatalmas. Bizom oltalmában. De ha vesznem kell, vesszek becsülettel. Azt a gyalázatot nem hozom nevemre, hogy megsértettem a vendégjogot, hogy kiszolgáltattam ellenségeik bosszujának a szerencsétleneket, kik nálam oltalmat kerestenek. Akarom, hogy meg is találják. Jőjjön, a minek jőni kell. Én nem adom ki. Igy akarom. Igy legyen. Gondoskodjatok a védelemről."

- ezzel a velős üzenettel szolgált az osztrákoknak a szultán.

Legalábbis Kossuth szerint, aki állítólag évekig szó szerint idézte vissza vendéglátójuk szavait. A történelem egyik leghíresebb magyarja ki nem állhatta a török földön tett vendégeskedését. Ám valójában sosem a török néppel volt a baja, akiket igazából megkedvelt. Főleg a hazája hiányzott neki. Igaz, végül sosem térhetett vissza hazánkba, és élete nagy részét nomádként töltötte az ősmagyarokhoz hasonlóan. 

Kossuth törökországi hagyatéka: