Bezártak egy embert az egyiptomi piramisba, félelmetes élményben volt része

A fáraók titkos hangjai – A piramis akusztikája új fényt vet a régészetre

Egyiptom legismertebb építményei közül a gízai nagy piramis a világ egyik legtöbbet vizsgált, ám máig titokzatos alkotása. A klasszikus régészet szerint a belső terek – a király kamrája, a királyné kamrája és a föld alatti helyiség – elsősorban temetkezési célokat szolgálhattak.

Ugyanakkor máig nem létezik meggyőző bizonyíték arra, hogy a Nagy Piramis kizárólag sírként funkcionált volna.

A legújabb kutatások szerint ezek a helyiségek – különösen a föld alatti csarnok és az abból nyíló 16,2 méteres zsákutca járat – rendkívül figyelemre méltó akusztikai tulajdonságokkal rendelkeznek.

A láthatatlan hangok piramisa

Brit kutatók véleménye szerint ez a járat nem sorolható építészeti díszítmény vagy mellékelem kategóriájába, hanem kifejezetten úgy is értelmezhető, mint egy rezonanciacső, amely képes infrahangok előállítására – különösen akkor, ha valamilyen hangforrás aktiválja a tér akusztikai adottságait.

Az így keletkező rezgések frekvenciája elérheti az 5 Hz-et is, amely az emberi hallásküszöb alatt van – azaz érzékelhetetlen, mégis hatással lehet az idegrendszerre és a tudatállapotra.

Az emberi hallás frekvenciatartománya körülbelül 20 Hz és 20 000 Hz (20 kHz) között mozog.

A kísérlet során hangrögzítő eszközökkel figyelték meg a piramis különböző termeiben keletkező és terjedő hangokat. A király kamrájában elhelyezett gránit szarkofág belsejében például erőteljes, 49,5 Hz körüli csúcsokat regisztráltak, míg a föld alatti térben elsősorban 15 Hz és 19,75 Hz közötti rezgéseket mértek. Ezek a tartományok már az infrahang zónába esnek és ismerten képesek szorongást, nyugtalanságot, borzongást, áhítatot vagy épp extatikus  élményt kiváltani az érzékenyebb látogatókban. 

Rezgő sírkamrák: mi történik a testtel és tudattal a piramis mélyén?

A Királyné kamrájában végzett mérések alapján megállapították, hogy ebből a helyiségből felfelé – a Király kamrája felé – terjednek a hangok, azonban lefelé, a mélyben fekvő Szubterrán kamrába már nem jutnak el.

A frekvenciák egy része nem hallható, mégis hatást gyakorolhat a testre és tudatra: légzésszám-változást, libabőrt, megmagyarázhatatlan érzeteket válthatnak ki.

Felmerül a kérdés: lehet-e mindez a véletlen műve? Vagy a csarnokokat – különösen az úgynevezett Dead-end Passage-t – tudatosan alakították ki rezonanciakamrákként, amelyek hanghatások révén idézhettek elő spirituális élményeket, például az istenek jelenlétének érzetét, vagy éppen a fáraó szellemi jelenlétének illúzióját?

Ha a falak beszélni tudnának...

A mai kutatók sem tudják egyértelműen eldönteni: a rezonancia hatása szándékos tervezés eredménye, vagy a monumentális építmény mellékterméke – de az akusztikai élmény tagadhatatlanul túlmutat a puszta építészeti funkción, és érzéki síkra emeli a térélményt.

A régészet egyre szélesebb perspektívából közelít az ókorban épült egyiptomi piramisok kutatásában: nem elég többé a tárgyi emlékek katalogizálása, egyre fontosabbá válik az is, hogyan hatottak ezek a terek az érzékekre.

A legújabb kutatások újragombolják a régészet köpenyét: mostantól a szem, illetve a fül is, mint érzékszervek fő nyomozók lehetnek Egyiptom titkainak megfejtése során.

Ebben a rövid videóban betekintést nyerhetünk a gízai nagy piramis mélyébe: a lefelé vezető szűk folyosón át egészen a titokzatos szubterrán kamráig kísérhetjük a felvétel készítőjét: