1000 éves német feljegyzés került elő a magyarokról, példátlan, amit állít

Első királyunkról meglehetősen sokat tudhatunk, annak ellenére is, hogy uralkodásának ideje évezredes távolságban van a jelentől. Szüleiről, Géza nagyfejedelemről és Saroltról már jóval több a kérdőjel, de így is szerencsés a magyarság, hogy ennyit tudhatunk az államalapításról, annak körülményeiről.

Krónikások már akkoriban is voltak, és ők azok, akik habár sok esetben az uralkodó megbízására túlzottan is pozitív képet festettek a királyról és családjáról, Szent István esetében még ez sem tekinthető torzító tényezőnek, egy szász főpapnak köszönhetően.

Különös néven említette István királyt

Merseburg püspöke, Thietmar latin nyelven írta, pontosabban diktálta krónikáit egészen 1018-ban bekövetkezett haláláig. A dátum lényeges, abban az időszakban élt, amikor István király, ezért nem kétséges legendákon alapuló történetekről, hanem kortárs krónikákról.

Ő volt az, aki István pogány nevét is megemlítette, Waic formában. Thietmar „pannón” királynak is nevezte őt, aki István kegyességét is kihangsúlyozta:

„Sohasem hallottam még másról, aki ennyire kímélte volna a legyőzötteket, így ezért a fentebb említett várban, miként másokban is, neki adta meg Isten a kitartással elért győzelmet.”

István anyjáról már egészen másképp vélekedett

Mivel Thietmar több uralkodóról is negatív véleménnyel volt, ezért különösen hízelgő ez a leírás. Ugyanakkor Gézáról és Saroltról már kevésbé voltak ennyire pozitív meglátásai. Saroltot Beleknegini néven említette, akiről úgy vélte, hogy harcos módjára ülte meg a lovat.

Thietmar szerint Sarolt kimondottan „férfias” viselkedésű volt, mértéktelenül ivott, egy embert pedig hirtelen haragjában ölt meg. Ebből a püspök arra is következtetett, hogy Sarolt is jelentős hatalommal rendelkezett az ország fölött.

A püspök krónikái számos érdekes részlettel szolgálnak István élete kapcsán:

Forrás: Behir