Petőfi Sándor feleségét ez a fura magyar szó kergette ki a világból, te is sokszor használod

Petőfi Sándorról sok mindent tudunk: szabadságharcos, költőfejedelem, örök romantikus. De arról már kevesebben hallottak, milyen volt ő férjként, és főleg: milyen volt a felesége, Szendrey Júlia oldalán élni. A lángoló szerelmek költője ugyanis – bár verseiben bátran zúdította ránk az érzelmeit – a mindennapokban egy egészen másféle kihívással nézett szembe: egy olyan nővel, aki okos, határozott, érzékeny és rendkívül szókimondó is volt.

A barátok gyakori vendégek voltak közös otthonukban. A társaságot gyakran látta vendégül Petőfi Sándor és Szendrey Júlia nappalija, és ilyenkor nagy beszélgetések, nevetés, néha viták is zajlottak. Az egyik ilyen délutánon azonban valami egészen különös történt .

Egy szó, ami mindent megváltoztatott

A szituáció hétköznapi volt: egy kellemes délutáni beszélgetés, uzsonna, írók, művészek, festők egy asztalnál.

A hangulat könnyed, a szavak repkedtek – mígnem az egyik vendég, Orlai Petrich Soma, a legszelídebb festőlélek, kiejtett egy szót, ami villámként hasított bele a levegőbe: „A fene tudja.”

Semmi különös, igaz? Egy mindennapi kifejezés, amit ma is nap mint nap használunk, még gyerekek szájából is elhangzik. De abban a pillanatban Petőfi Sándor felesége felpattant a pamlagról és szó nélkül kiment a szobából.

A társaság dermedt csöndbe burkolózott. Először csak arra gondoltak, talán a zsemle sült meg a konyhában, vagy valami más házi teendő szólította el az asszonyt. De Petőfi Sándor jól ismerte feleségét. Rövidesen visszatért – egyedül.

„Látod, barátom,” fordult Orlaihoz, „te vagy a hibás. Olyan szót ejtettél ki a feleségem előtt, amit nem tudott elviselni. Azt mondtad: fene.”

A szó, amitől Szendrey Júlia világgá ment volna

Igen, a „fene” volt az a szó, ami annyira felzaklatta Petőfi feleségét, hogy nem bírt tovább a társaságban maradni. A korabeli ízlés és érzékenység egészen más volt, mint a mai. Szendrey Júlia, akinek szellemisége és elvei szigorúak és következetesek voltak, nem tudta elviselni, hogy a közbeszédbe ilyen „durva” szó csússzon.

Petőfi Sándor meg is írta később a „Mi a szerelem?” című versét, amelynek egyik sokat idézett sora pontosan ezt a jelenetet idézi fel:

„S ha feleségünk szeszélyes, magunkat szabni szeszélyéhez – Lássátok: ez a szerelem.”

Szóval ha valaha azon gondolkodtál, hogy mi is az igazi, mindent elsöprő szerelem – hát valami ilyesmi. Alkalmazkodni a másik minden szeszélyéhez, még akkor is, ha az egy egyszerű, ártatlannak tűnő szó miatt áll fel az asztaltól.

Egy barátság vége – egy nő miatt?

De a történet itt nem ér véget. Jókai Mór, Petőfi Sándor legjobb barátja, aki maga is gyakori vendég volt a háznál, szintén jelen volt a „fene-botránynál” és próbált kiállni társáért egy-két vicces megjegyzéssel, amit a költő viszont kevésbé értékelt. Barátságuk, amely korábban elválaszthatatlan szövetségnek tűnt, ekkoriban kezdett megbomlani. És bár politikai nézetkülönbségek is közrejátszottak, Jókai visszaemlékezéseiben meglepően sokszor és érzékenyen tér vissza Szendrey Júliára – akiről sokkal kevésbé szokás írni, mint Petőfi Sándorról.

Jókai számára Júlia egy szép nő, de egy karakteres, domináns személyiség volt. Egy asszony, aki akár egyetlen szó miatt is képes volt elhagyni a társaságot – és ezzel meglehetősen élesen jelezte a határokat. 

A fene fenébe küldött egy korszakot

Érdemes elgondolkodni ezen a jeleneten. Ma már nehezen képzelhető el, hogy valaki egy szótól ennyire megbántódik, de éppen ez mutatja, mennyire másként élték meg a nyelv erejét, a beszéd súlyát akkoriban.

A „fene” ma legfeljebb egy kis fanyar humor, egy félmosolyos legyintés. Akkor azonban – Petőfiék nappalijában – ez a szó elég volt ahhoz, hogy megroppantsa a hangulatot, eltüntessen egy asszonyt a szobából, és egy kicsit – talán – közelebb vigyen egy barátság végéhez.

Az alábbi videóból többet megtudhatsz Szendrey Júlia életéről: