promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Tech & Tudomány

Nem akartak hinni a szemüknek a kutatók: így sikerült kinyitni egy 400 éves lakatot, ami még mindig őrzi a titkát


Nem akartak hinni a szemüknek a kutatók: így sikerült kinyitni egy 400 éves lakatot, ami még mindig őrzi a titkát
Borítókép:  Depositphotos

Az eszközre egy tengerparton bukkant rá egy kutató.

Egy Erzsébet-kori sárgaréz lakatot nyitottak ki először több mint 400 év után, miután a Cardiffi Egyetem kutatói mikro-CT vizsgálatok segítségével megfejtették a rejtélyes négybetűs kombinációt. A lakat az Ann Francis nevű brit kereskedőhajó kincsei közé tartozott, amely 1583 decemberében, egy iszonyatos viharban futott zátonyra a walesi Margam tengerpartján.

A hajó tulajdonosa a hírhedt csempész, Francis Shaxton volt, aki Spanyolországba szállított gabonát, cserébe pedig a közép- és dél-amerikai gyarmati hódításokból származó aranyat és ezüstöt kapott. A hajótörés után a helyiek azonnal kifosztották a roncsot, amiből jogi vita lett. Egy korabeli leltár ágyúkat, puskákat, spanyol ezüstöt és három feltört lakatú ládát említ - a kutatók szerint a lakat eredetileg ezek egyikét zárhatta. 1996 és 2017 között Peter Hughes fémdetektoros kutató talált rá a lakatra a tengerparton. Mint mesélte:

Amikor megtaláltam a lakatot, azonnal elképedtem a hihetetlen kidolgozásán és a megdöbbentő állapotán... Amikor megmozdítottam a kombinációs gyűrűket, azok könnyedén elfordultak több mint 400 év homok alatti tartózkodás után, és egyszerűen nem akartam hinni a szememnek.

Hughes évtizedekig hiába próbálta kinyitni, és miután a Walesi Nemzeti Múzeum (Amgueddfa Cymru) birtokába került, a személyzet a lakat belsejében lévő szennyeződések miatt attól tartott, hogy a próbálgatás kárt tehet benne. Az áttörést a Cardiffi Egyetem kutatói hozták el, akik mikro-CT szkenneléssel vizsgálták meg a szerkezetet.

Volt bennünk némi szkepticizmus, hogy egyáltalán lehetséges-e

- emlékezett vissza David Williams, a kutatóközpont munkatársa, majd hozzátette:

Ezt a technológiát általában csontok és egyéb biológiai struktúrák vizsgálatára használjuk, úgyhogy egy 400 éves lakat vizsgálata mindenképpen újdonság volt számunkra. Nem mindennap adódik alkalom arra, hogy az ember megoldjon egy 400 éves rejtélyt!

A belső rovátkák és a külső betűk összepárosításával sikerült azonosítaniuk a helyes kódot: az „ANCE”-t. Alastair Willis, a múzeum vezető kurátora így nyilatkozott:

Az Erzsébet-kori számzáraknak vagy kombinációs lakatoknak vannak emlékei Nagy-Britanniában, de ez kivételesen jó állapotban van, ráadásul egy pontosítható dátumú hajóroncshoz köthető, ami egyedülálló leletté teszi, a kódját pedig izgalmas rejtéllyé a megfejtéshez. Természetesen most, hogy megfejtettük, azon töprengünk, vajon jelentett-e valamit a kód a tulajdonosának.

A különleges lelet jelenleg a walesi Swansea-ben lévő National Waterfront Museum kiállításán látható - írja a Livescience.