Több száz tonna zuhanhat az óceánba – a NASA terve komoly vitát váltott ki

A NASA azt tervezi, hogy 2031-ben a Nemzetközi Űrállomást irányított módon a Csendes-óceánba vezetné. Az ISS megsemmisítéséről a környezetvédőknek és az óceánkutatóknak is megvan a véleménye.
A Nemzetközi Űrállomás – ISS – egy Föld körüli pályán keringő kutatólaboratórium. Az emberiség egyik legnagyobb mérnöki teljesítménye, amely az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Japán és Európa együttműködésével épült. A lakható űrállomás 1998 óta kering a Föld körül, ez idő alatt pedig több ezer tudományos kísérlet helyszíneként működött. Mint minden, az ISS működése is véges, erről pedig már évekkel ezelőtt döntöttek. 2031-ben irányított vezérléssel megsemmisítik. Ennek során az állomás pályamagasságát folyamatosan csökkentik, végül pedig a légkörbe vezetik.

A NASA kutatói kiderítették, hogy mennyire bírják a halak az űrutazást, meglepő az eredmény
Olvass tovább...
A NASA a megsemmisítés helyszíneként a Csendes-óceán déli részén található Point Nemo térséget jelölte ki. A választás természetesen nem véletlenszerű, ugyanis ez a bolygónk egyik legelszigeteltebb pontja. Évtizedek óta szolgál amolyan űreszköz temetőként, mert rendre ide irányítják a megsemmisítendő darabokat.
A Nemzeti Űrállomás nagy része a légkörben megsemmisül majd, de a hőálló darabok túlélhetik a visszatérést, és az óceánba zuhanhatnak. Az emberekre nézve ez jelenti a legkisebb kockázatot, ám néhány szervezet kifogásolta a tervet. Az óceánkutatók félelme az, hogy nem tudják pontosan, milyen anyagok jutnak majd az óceánba és az hosszú távon milyen hatással lehet a tengeri ökoszisztémára.
Az Ocean Foundation elnöke, Mark Spalding így fejezte ki kétségeit:
…komoly aggodalmakat vet fel az óceánok egészségével kapcsolatban, amelyekkel az űrkutatási közösség nem foglalkozott megfelelően.
Ezzel szemben a NASA azt hangsúlyozza, hogy több lehetséges alternatívát is megvizsgált a megsemmisítéshez. Mindegyik megoldás komoly műszaki vagy biztonsági problémát vetett fel. A lehetőségek között volt a részegységek külön visszahozatala, a magasabb pályára emelés is. Az amerikai űrhivatal az óceáni becsapódás mellett döntött, mert még mindig ez jár a legkisebb kockázattal.
