Megjárta a poklot az űrhajós, csoda hogy életben van, olyat látott az űrben, ami a tankönyvekben nincs benne, ez van igazából a Holdon

Karácsonyi ajándék volt, hogy az MVM YouTube csatornáján Szirmai Gergely interjút készített az Apollo-16 egyik űrhajósával, Charlie Duke-al, aki az ötödik olyan űrmisszió tagja volt az Apollo-16 fedélzetén, ami embereket szállított a Holdra.

Az űr maga a pokol

Az interjú egy pontján Szirmai Gergely arra volt kíváncsi, hogy minden a terv szerint alakult-e az Apollo-16 fedélzetén. Ekkor Charlie Duke ex-űrhajós egy hajmeresztő kijelentést tett az űrbeli létről, és a Holdról.

Soha nem ment félre semmi? Volt valaha egy ijesztő pillanat, amikor kétségeid voltak magával a küldetéssel kapcsolatban?

– kérdezte az Apollo-16 volt űrhajósát Szirmai Gergely.

Nem magával a küldetéssel kapcsolatban, de volt egy ijesztő pillanatom, mégpedig a tartózkodásunk vége felé. A legénységünk úgy döntött, hogy a végén megrendezzük a Hold-olimpiát. Az olimpia 1972 augusztusában Münchenben volt, mi pedig a Holdon tartottuk meg a sajátunkat.

Mesélte az Apollo-16 volt űrhajósa, aki szerint a legegyértelműbb dolog volt a világon, hogy magasugró versenyt szerveznek az űrben, a Holdon.

Magasugrást és távolugrást terveztünk. Elkezdtem ugrálni. Ha megnézel egy űrhajóst, ahogy áll vagy sétál, egy kicsit előre van hajolva, mert a hátizsák nagyjából annyit nyomott, mint én magam. Ahhoz, hogy a súlypontod a lábad fölött maradjon, előre kell dőlnöd.

Ekkor majdnem bekövetkezett a tragédia a Hold egy igazán pokoli tulajdonsága miatt.

Amikor ugrás közben kiegyenesedtem, a súlypontom eltolódott, és elkezdtem hátrafelé borulni. Ez nagyon ijesztő volt, mert ha rosszul érkezem, és a hátizsák megsérül, meghalok.

Sokan nem tudják, de az űrhajós ruháján egy apró sérülés is végzetes lehet – ezért nagyon kell vigyázni az űrhajósoknak a ruhájuk épségére, különösen a Holdon, ahol ez a pokolian alacsony gravitáció miatt. Szerencsére az Apollo-16 űrhajósa higgadtan tudott gondolkozni.

Akkor azt mondtam magamnak: a félelem nem rossz érzés, ha nem pánikolsz. Nagyon féltem, de volt egy ösztönös érzésem, hogy jobbra kell gurulnom. Jobbra fordultam, a jobb kezemmel és a jobb lábammal tompítottam az esést, majd a hátamon pattantam egyet. A szívem hevesen vert, de életben voltam. Minden rendben hangzott: a nyomások jók voltak, a mennyiségek rendben voltak, szóval nem volt baj. De a szívem nagyon kalapált — tényleg ijesztő volt.

A teljes interjút mindenképp érdemes meghallgatni, Charlie Duke teljes nyitottsággal beszél az űrben – és az űrhajó fedélzetén – átélt kalandjairól: