Azonnal futásnak eredtek a kutatók, a Nazca-vonalak nagytestvérét fedezték fel egy ősi helyszínen

Különleges felfedezésről adott hírt az Ancient Origins blog. A honlap híradása szerint a mexikói Tehuacán-völgyben a kutatók találtak különleges alakú földhalmot, amely egy rettegett élőlény, egy skorpió óriási alakját veszi fel. Ez a díszes élőlény 62,5 méter hosszan díszíti a tájat. Ez pedig minden bizonnyal egy csillagászati céllal épült tervezésű „eszköz” volt, amely valamikor 600 és 1100 között létesült. Ennek a skorpiónak a segítségével tervezhették meg a mezőgazdasági munkákat, mint a vetést és az aratást. A jelek szerint így a csillagászat nemcsak a vallási vezetők és az uralkodók privilégiuma volt a közép-amerikai régióban is.

A kutatók szerint nem véletlen még az sem, hogy éppen skorpiót formáz a dombormű. A mezoamerikai régióban a skorpió a Vénusz bolygóval álla kapcsolatban, ami a halál és az újjászületés szimbóluma. A keleti-északkeleti tájolása formázat csúcspontján a nyári napforduló idején a Nap pont a skorpió karmai között áll. Míg a téli napforduló maximumán éppen eltűnik a nap a karmok mögött. Mindez nem csak praktikumot jelzett, hanem jelképes ritmust is az élet és halál ritmusában.

Ez a jelenség persze nem egyedülálló nemcsak az amerikai kontinensen, de még a világon sem.

Hasonló, szimbolikus jellegű állatábrázolások fordulnak elő Dél-Amerikában is. Ezek a híres Nazca-vonalak, amelyek főleg a több ezer kilométerre lévő perui sivatagban fedezhetőek fel. Ott hatalmas állat- és geometriai ábrák, köztük a majom, a kolibri és a pók formája őrzi az égi tudás emlékét. A nazcaiak, akárcsak a Tehuacán-völgy földművesei, nem az elit papok számára, hanem a közösség szolgálatában alkották meg ezeket a monumentális „égi térképeket”. A nap, a csillagok és az eső istenei mindkét kultúrában a földi jólét zálogai voltak, s az ősi alkotók földbe vésett jelei az ember és a kozmosz közötti harmóniát hirdették.

[[c2]]

A Nazca-vonalakhoz hasonlóan a mexikói skorpió-domb is csak a magasból, madártávlatból értelmezhető teljes egészében, ami azt mutatja, hogy alkotói nem csupán művészi, hanem mérnöki gondolkodásmóddal is rendelkeztek. Az építmény pontos tájolása, arányai és szimbolikus jelentése az égbolt mozgásainak alapos ismeretéről tanúskodnak. Ez a tudás pedig nem pusztán gyakorlati célt szolgált, hanem vallási és közösségi jelentőséggel is bírt: a természet és az ember kapcsolatának megújítását fejezte ki évről évre, napkeltekor és napnyugtakor.

A Tehuacán-völgyi skorpió-domb és a perui Nazca-vonalak közös üzenete egyértelmű.

A emberiség ősidők óta törekszik az égbolt megértésére, és erre nemcsak a tudósok vagy papok, hanem a föld népe is képes volt. A csillagok mozgásából olvasni ez nem kiváltság, hanem az élethez való alkalmazkodás egyik legősibb formája. Akár a mexikói gazdák földhalmain, akár a nazcai sivatag végtelen homokrajzain, ugyanaz az emberi vágy tükröződik: kapcsolatot találni az égi rend és a földi lét között, s ebben a kozmikus táncban megtalálni saját helyünket a világban.

A Nazca-vonalak titkai: