Hihetetlen legenda terjedt Kossuth Lajosról, maga sem cáfolta pedig kínosan érintette

Mindent tudunk a szabadságharc kormányzó-elnökéről? Nehogy azt higgyük – még mindig tartogat meglepetést a személye.
Kossuth Lajos a 19. századi magyar történelem talán legkiemelkedőbb alakja. Aligha van ma olyan település Magyarországon, ahol ne viselné utca a nevét, vagy akár szobrot ne kapott volna. Azt hisszük, jól ismerjük őt, pedig az életét számtalan rejtély és legenda lengi körül.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején előbb a pénzügyminiszteri tisztet töltötte be, végül kormányzó-elnök lett, vagyis hazánk tényleges vezetője. A bukás után emiatt távoznia kellett az országból, és élve már nem is térhetett vissza.
A halála helyett azonban beszéljünk most inkább a kezdetekről! Az mindenki számára evidensnek tűnik, hogy Kossuth 1802-ben a borsodi Monokon látta meg a napvilágot – ezt azonban érdekes módon többen is kétségbe vonják, sőt
ő maga is bizonytalan volt e tényt illetően.
A Monoktól bő 30 kilométerre lévő Olaszliszkán szintén meg vannak győződve arról, hogy a híres politikus az ő településük szülöttje. Úgy tartják, hogy Kossuth Lajos édesapja, Kossuth László, a monoki Andrássy család uradalmi ügyvédje a feleségével éppen a sátoraljaújhelyi tiszti értekezletről tartott hazafelé Monokra, amikor az asszonyt, Weber Saroltát útközben szülési fájdalmak lepték meg.

Titkos hangfelvétel került elő Kossuth Lajostól, ettől libabőrös lesz az egész ország
Olvass tovább...
Mivel akkoriban éppen a nő apja, Weber András volt Liszka polgármestere, kézenfekvőnek tűnt, hogy ott szálljanak meg – és az anya akár át is essen a szülésen. Mindezzel együtt a szaktudomány álláspontja egyértelmű, miszerint Kossuth Lajos Monokon látta meg a napvilágot 1802. szeptember 19-én.
Viszont már a dátum is kérdéses, elsősorban azért, mert a megszületést rögzítő tállyai anyakönyv 1810-ben elégett. Maga Kossuth – kínos, nem kínos – nem tulajdonított nagy fontosságot a dolognak, néha októberi dátumot emlegetett a születésnapjával kapcsolatban, sőt 1867 után elterjedt, hogy áprilisi, ezt azonban maga cáfolta meg. Liszkán viszont sok időt töltött gyerekként, tehát valóban volt kapcsolata a településsel.
Így néznek ki Kossuth ma élő rokonai:

Borzasztó dolgot rejt Kossuth sírja, ha kinyitnánk ezt találnánk benne
Olvass tovább...
