promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ezek voltak Nikola Tesla utolsó szavai, az egész emberiséget megbántotta

Ezek voltak Nikola Tesla utolsó szavai, az egész emberiséget megbántotta

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

Egy világ ismerte meg a kétségbeesett szavakat, de kiderült róla valami, ami mindent megváltoztat.

Nikola Tesla zsenialitásához kétség sem férhet, találmányaival megelőzte korát, ám mint megannyi zseni, ő sem életében részesült az elismerésben, már csak halála után értékelték igazán a munkásságát.

A mellőzöttség rányomta bélyegét utolsó éveire, és bár Tesla 86 éves koráig élt, súlyos adósságokat halmozva, nyomorban és magányosan hunyt el egy New York-i hotelszobában. Ezt figyelembe véve egyáltalán nem lett volna meglepő, ha utolsó szavaiból a keserűség és a reményvesztettség rajzolódott volna ki.

De valóban ezt mondta Tesla?

Híres emberek utolsó szavai mindig is népszerű témát szolgáltattak – joggal, hiszen azt hihetnénk, hogy távozásuk előtt magvas gondolatokat hagynak örökül a világnak. A Teslának tulajdonított utolsó mondat különösen erőteljesnek hat:

„Minden év, amit az emberiség szolgálatában töltöttem, csak sértéseket és megaláztatásokat hozott számomra."

Csakhogy Tesla utolsó mondata nem ez volt. Illetve pontosan nem tudhatjuk, de ez ebben a formában nem a halála előtt hangzott el, és nagy valószínűséggel nem is tőle.

Egy másik búcsúhoz kötődhet az idézet?

2015 óta kering ez az idézet az interneten, aminek egészét először Tesla édesanyjának írt utolsó levelének tituláltak, ám a belgrádi Nikola Tesla Múzeum megerősítette, hogy az állítólagos levélnek valójában semmi köze nincs Teslához, hiszen egyrészt kronológiai szempontból sem passzol, másrészt a nyelvezete sem illik a feltalálóhoz.

Marc Seifer, Nikola Tesla önéletrajzi könyvének szerzője, egyben a feltaláló életének kutatója is biztosan állítja, hogy az idézet nem köthető Teslához. A 2006-ig visszavezethető ominózus mondat egy bosnyák weboldalon jelent meg, ám ők sem tudták megerősíteni annak eredetét.

Valóban ezek lettek volna Tesla kései gondolatai?