Atlantisz titkával együtt tűnt el a legértékesebb fém, de most újra felbukkant

Az ókori görög írásokban egy olyan értékes fémről regéltek, amelyhez hasonlóan értékes tárgyat nem foghattak kezükben a halandó emberek. A fennmaradt ókori szövegek nagyon beszédes módon oirchalcum néven hivatkoztak arra a titokzatos és látszólag a múlt feledésének homályába veszett fémre. Ezt a csodálatos anyagot nem természetes ásványkincsként írták le a nagy és kevésbé nagy történetírók, sokkal inkább az emberi kiműveltség hatalmas bizonyítékaként. Aztán valami rejtélyes dolog történt ezzel a hatalmas kinccsel, és elvesztette tulajdonképpeni varázsát.

Az orichalcum neve nem jelent mást a görögben, mint azt, hogy „Hegyi réz”. Az egyik legismertebb említése Platónnak köszönhető, aki az Atlantisz-legendában ír erről az akkor fizetőeszközzé nemesedett fémötvözetről. A legendás ókori filozófus szerint az orichalcum mindennél értékesebb volt a korában, és csak az arany volt képes felülmúlni. Platón taglalja azt is, hogy Atlantisz eltűnt szigetén és városában minden díszítés alfája és omegája a „hegyi rézzel” való díszítés volt. Cicomázták vele a fellegvár falait, oszlopait és padlót is, ezáltal ruházták fel vörös fénnyel az épületeket, a réznek köszönhetően. Amely persze önmagában nem lett volna elég a vörösléshez.

Az ókori rómaiak is megemlékeztek erről a különleges rézről. A hivatkozások szerint még Cicero és Plinius is megírta saját sorait arról a réz formuláról, akik egyaránt a vöröses árnyalatáról áradoztak. Azonban a tudomány csak mostanság tudta sikeresen bebizonyítani, hogy ez a csodálatos tulajdonság egy kémiai reakció, illetve a réz és a cink egyfajta ötvözetének tudható be.

Az áttörést az orichalcum történetében a 2014-es év hozta el. Egy búvár ugyanis negyven darab, fémötvözetes rudat fedezett fel a Földközi-tengerben Szicíliai partjainál, a helyi ókori görög város, Gela közelében. Egy 2016-os feltárás során további negyvenhét darab rudat találtak, amik ugyanabból a hajóroncsból származhattak, és amely körülbelül 2500 esztendővel ezelőtt süllyedhetett el.

Természetesen az előtalált rudakat szakértők vizsgálták meg, és jöttek rá, hogy ezek csakugyan az egykoron értékesnek és különleges számító orichalcumok lehetnek. A pontos anyagmeghatározás pedig visszafejtette, hogy az imént említett réz-cink ötvezetről van szó. Az olaszoknak egyébként is van már tapasztalata ezen a területen, mert nem csak a görögök használták ezt az ötvözetet. Ugyanis a régi iskola szerint az ókori rómaiak arany, ezüst, bronz, és réz érméket használtak fizetőeszközként.

Ám a frissebb kutatások bebizonyították, hogy az elektronkmikroszkóp szerint egyes érmék igazából cinket is tartalmaznak a réz mellett.

Így hát kiderült, hogy valójában nem is annyira egyedi ez az orichalcum nevű anyag, amiről ódákat zengtek az ókori történetírók, és más kultúrák is a sajátjuknak érezték mind a használatát, mind az örökségét. A hegyi réz, vagy más néven sárgaréz mára már egy teljesen hétköznapi dolognak számít, azonban egykor valóban az arany utáni második legértékesebbnek számított.