promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Van egy óriási rejtély a Marssal kapcsolatban, de ennek megértéséhez most közelebb kerültünk

Van egy óriási rejtély a Marssal kapcsolatban, de ennek megértéséhez most közelebb kerültünk

Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc

A Marsról máris meglepően sokat tudunk, de egy új, meglepő feltételezés sok mindent átírhat a vörös bolygó történetével kapcsolatban.

A Mars a hozzánk legközelebb eső olyan bolygó, amely a jövőben akár az emberi megtelepedésre is alkalmas lehet. Egyelőre a technológiánk nem elég fejlett a terraformáláshoz (vagyis a lakhatóvá tételhez), de még az is hónapokba telik, mire az űrhajóinkkal eljutunk a vörös égitestre.

A szakemberek szerint azonban nincs más megoldás, ha nem szeretnénk, hogy az emberiség egyik percről a másikra kihaljon (például egy aszteroida-becsapódás következtében, mint a dinoszauruszok), akkor másik otthont is kell keresnünk.

A Marsról máris sok mindent tudunk, pedig eddig csak távolról tudtuk megfigyelni, felmérni, például a két évtizede odaküldött Spirit és Opportunity marsjárók segítségével. Az átlagember szintén sokat tud az égitestről – de az vajon mennyire közismert, hogy két holdja is van (a Phobosz és a Deimosz), ez pedig szokatlan és különös éjszakai égboltot teremt majd az ott élőknek?

Egy friss felfedezés alapján úgy tűnik, hogy a Mars felszínét egy ősi hold is deformálta. A bolygó nemcsak a vörös talaja miatt érdekes, hanem az extrém geográfiája miatt is, és elképzelhető, hogy ez egy mára eltűnt hold hajdani jelenlétével magyarázható.

Ez alighanem nagyobb lehetett a Phobosznál és a Deimosznál, a kutatók pedig a Nerio nevet adták neki. Nagy szerepe lehetett tehát a Mard felszínének alakításában, földi szemmel meglepő formációkat hozva létre rajta.

A Tharsis-régió például a Mars felszínének csaknem egynegyedét foglalja el, és tele van fennsíkokkal, valamint masszív vulkánokkal. Ezt a tudósok azzal magyarázzák, hogy a Nerio erős tömegvonzása megmozgatta a vörös bolygó magmaóceánjait, így jött létre ez az aktív terület.

De mi történhetett a rejtélyes holddal, hová tűnhetett? Michael Efroimsky csillagász szerint egy ütközés következtében megsemmisült, és belőle jöhetett létre a Phobosz és a Deimosz. De az is lehet, hogy egyszerűen „kirepült” a Naprendszerünkből, miután egy másik égitest magához vonzotta.

Ilyen űreszközeink vannak a Marson: