
Románia példátlan döntést hozott, ez felforgatja az egész magyar történelmet
Olvass tovább...


Nem mindennapi dolgot szúrtak ki, nem akárhol jelent meg Budapest a Netflixen.
Az elmúlt hónapban bizony elképesztő filmek és sorozatok érkeztek a különböző streaming platformokra, ami azt is jelentette, hogy több száz millió ember nézte ezeket, sosem látott magasságokba ért a sorozatfalás és a filmfogyasztás világszerte. Természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy a karácsony miatt nagyon sokan voltak otthon, sokan az ünnepekre időzítették azt is, hogy pótolják az elmulasztott szériák és kasszasikerek megtekintését.
És természetesen a szolgáltatók is sok befejezést erre az időszakra időzítettek, ilyen volt például a Stranger Things utolsó, befejező évadának befejezős része is, amelyet éppen január elsejére időzítettek sok helyen a világon, Magyarországon is. A korábbi részek már egy héttel korábban elérhetők voltak, ám a mindent lezáró, a kilenc éves történetet befejező epizód csak ekkor érkezett. Sokan pedig már a rész után is nehezen tudták azt feldolgozni, hogy vége van a Netflix egyik legnagyobb dobásának, a streamingplatform egyik legnépszerűbb sorozatának.
És sokan el is kezdték képkockáról-képkockára megnézni azt, hogy vajon milyen rejtett utalások lehetnek a filmben, sokan persze azt várták, hogy kijöjjön egy utolsó utáni rész, amely elvarhhat minden felvetődő kérdést, ami a sorozat befejezése után az emberekben maradt.

Olvass tovább...
Nem is csoda, hogy rengeteg elmélet, teória látott napvilágot a Stranger Things rejtélyeivel kapcsolatban, és utóbb az emberek olyan dolgokat is észrevettek, amelyre elsőre nagyon kevesen figyeltek fel a sorozatot nézve. Még Magyarország is szerepel a szériában az utolsó epizódban, erről pedig több videó is felkerült a TikTok-ra. Dustin Henderson, azaz Gaten Matarazzo pólóján tűnik fel a Budai Váralagút képe, természetesen fejjel lefelé, hogy jól illeszkedjen a sorozat mondanivalójába is, tényleg ez látható a felvételen?
Szóval az utolsó percekben az ötödik évadban, amikor az utolsó Dungeons and Dragons játék is megy, akkor látszódik ez a híres póló a sorozatban, IDE kattintva lehet megnézni.

Olvass tovább...