Brutális magyar feliratot találtak Mexikóban, ami utána következett attól eláll a lélegzet is

Legyünk őszinték, Mexikóváros az a hely, ahol az ember nem éppen a meggyes-mákos rétes nyomát keresi. Ez a hatalmas, lüktető, füstös, ezer arcú metropolisz, ahol a levegő szinte ropog a fűszeres szagoktól, a mariachik dallamaitól és attól a feledhetetlen, már-már ijesztő energiától, amit csak a világ legnagyobb városai tudnak produkálni. Az ember ide érkezik, hogy elmerüljön a maják és az aztékok rejtélyeiben, hogy megkóstolja a csípős tacos al pastor-t, hogy átvágjon olyan közlekedési dugókon, amik a pesti csúcsforgalmat a falusi békesség szintjére degradálják.

Aztán itt vagyunk, valahol a központi forgatagban, ahol a forró délutánok a siesta helyett inkább egyfajta trópusi, izzasztó akciófilmet idéznek. Azt hisszük, mindent láttunk. Lenyűgözött a Zócalo, megvettük a legcikibb szuvenírt (egy sombrero, ami akkora, hogy beborít egy kisebb kerületet), és pont elkezdenénk hinni, hogy a mexikói kaland lezárult a szokásos klisék mentén...

És ekkor a város szívében, a spanyol feliratok, a harsány színek és az idegen illatok közepette, felbukkan valami, amitől a magyar ember szíve hirtelen egy nagyot dobban, majd a gyomra megpróbálja kitörni magát a szegycsont és a gerincoszlop szorításából. Nem valami történelmi ereklye, nem valami furcsa churros variáció, hanem... egy felirat.

De nem akármilyen felirat. Egy olyan felirat, amihez képest a Napóleon-kori titkosírás egy egyszerű játszóházi feladvány. Egy üzenet a távoli anyaországból, beleégetve a mexikói utcaképbe. Egy olyan üzenet, ami után az igazi meglepetés csak ezután következett.

Az első sokk

Szóval, sétálunk, nézelődünk, talán épp valami hűsítő italra vágyunk, amikor is megpillantjuk.A mexikói betűrengetegben egy hirtelen, sötét, mássalhangzókban gazdag magyar szó látványa olyan, mintha Puskás Öcsi jelenne meg személyesen a sarkon, tequilát szürcsölve.

Egy cukrászda kirakata. És a felirat magyar. Pontosabban: egy magyar felirat egy cukrászda ablakán. Ez már önmagában is olyan paradoxon, amire a fizikusoknak külön fejezetet kellene szentelniük. Mi keresnivalója van a Dobos-tortának és a krémesnek a jalapeño és a guacamole szent földjén?

És itt jön a lényeg. Ha az ember beljebb lép, a meglepetések csak fokozódnak.

Egy kicsi pesti képeskönyv a trópusi porban

Azt várná az ember, hogy bent a mexikói vendégszeretet csapja meg, de ehelyett: Lánchíd és Parlament. Ott van, a falon, keretben, vagy valamilyen formában. Olyan, mintha valaki kilopta volna Budapest egy darabját, átszállította volna az Atlanti-óceánon, és Mexikóváros szívébe ragasztotta volna.

Ez még csak az előétel.

Továbbhaladva, az ember eljut a könyvespolchoz. És a könyvek! Nem valami véletlenszerű, poros könyvritkaságok, hanem a magyar irodalom nagyjai: Molnár Ferenc, Nemere István, Csíkszentmihályi Mihály! Egy irodalmi oltár, ami az óceán túloldalán bizonyítja, hogy a magyar kultúra nem csak a gulyáslevesből áll.

Merchandising és C-vitamin: a hazavágyás abszurd könyvtára

Ahogy feljebb sétál az ember ezen a mexikói-magyar furcsaságok múzeumában, találkozunk régi fotókkal találkozunk Magyarországról, műszaki tárgyakkal (itt már gyanakodni lehet, hogy valaki a nagymama padlásáról menekítette ki az összes relikviát), és persze, ott feszít a falon a magyar zászló.

De a csúcs nem a zászló, hanem a kiállítás, amit a cukrászda lelkes tulajdonosa összerakott. Mintha valaki egy vicces, kicsit szürreális merchandising kiállítást akart volna kreálni a magyar lélekről. Ott van minden, ami egy magyar szívnek (és gyomornak) kedves:

• Vazarely – mert a művészet fontos!

• Rubikkocka 

• I Love Budapest pólók – a kötelező turistacsomag.

• És persze, ami a legfontosabb: a C-vitamin. Mert ha valami magyar, az a skorbut elleni harc!

Minden, ami nekünk, magyaroknak a vérünkben van. Csak mindennel, ami nekünk, magyaroknak fontos.

Biringer Gabi, a mexikói magyar cukrászda királynője

A cukrászda nem egy eltévedt vízió, nem egy tequila okozta hallucináció. Mexikóvárosban van ez a magyar cukrászda!

A hely Biringer Gabi néni víziója, aki fogta a magyar rétest (aminek a történetét spanyolul el is magyarázza a cukrászda falán!), a Csíkszentmihályit és a C-vitamint, és egy pici, édes, fűszeres magyar oázist épített Mexikó kellős közepén.

Szóval, ha valaki Mexikóvárosban jár, felejtse el egy percre a piramisokat, hagyja ott a lucha libre meccset. Keresse meg Biringer Gabi cukrászdáját. Nem csak egy rétes várja ott, hanem egy szürreális, megható és elképesztően egyedi találkozás a magyar gyökerekkel, ahol a legváratlanabb helyen is otthon érezheti magát az ember.

Egy szó, mint száz: elképesztő! A világ tele van meglepetésekkel, de ez a fajta, ahol a magyar emlékek egy mexikói cukrászdában köszönnek vissza, na, az brutális.

A teljes videó itt megtekinthető: