Autogrammot osztogatott a világsztár, ekkor bukott le.
Világbajnoki selejtező Portugália ellen
Választási időszak ide-oda, ha futballról van szó, az emberek bizony képesek háttérbe szorítani a politikai témákat - pontosan ez történt kedden is, amikor a magyar válogatott világbajnoki selejtezőmérkőzést játszott Budapesten a világ egyik legerősebb csapatának számító Portugália ellen.
A portugál csapat hemzseg a sztároktól, de Cristiano Ronaldot még mindig nehéz überelni. Az immár 40 éves világsztár az európai klubfutballnak már búcsút mondott, a válogatottban azonban még mindig játszik, sőt, ő a csapatkapitány, a mieink ellen 3-2 arányban megnyert mérkőzésen tizenegyesből gólt is szerzett.

Az ATV élő adása rendkívüli fordulatot vett, erre senki nem volt felkészülve
Olvass tovább...
Cristiano Ronaldo Budapesten is feltűnést keltett
Ronaldonak természetesen Magyarországon is rengeteg rajongója akad, ő pedig nem rest tartani velük a kapcsolatot, pár szerencsés rajongó pedig autogrammot is kaphatott tőle a mérkőzés előtt.
Ronaldo portugál sportszerelésben jelent meg, a csapat támogatója az egyik legnagyobb helyi sörmárka, a Sagres - de nem a ruhája volt az, ami a legnagyobb feltűnést keltette.
.jpg?crop=2017%2C832%2C2%2C23&width=386)
Hatalmas lény fürdött a Hévízi-tóban, csak egy ember mert a közelébe menni
Olvass tovább...
Nem fogta magát vissza a portugál világsztár
Cristiano Ronaldoról köztudott, hogy nem veti meg a drága órákat (van is miből beszereznie azokat), most pedig egy igazán ultra-exkluzívnak számító darabot sikerült megvillantania.
Az óra készítője a híres Jacob&Co. ékszer és óragyártó, a cégét alapító Jacob Arabo leginkább a roppant feltűnő, drágakövekkel telepakolt és borzalmasan drága darabjairól vált híressé, de Ronaldo még ebből a felhozatalból is az egyik legprémiumabb darabot választotta.
A modell neve Bugatti Chiron Tourbillon, ami a luxusautómárkával kollaborációban készült, igazi műszaki csodának számít, a szerkezete roppant bonyolult, akárcsak a felhasznált anyagok.
Ha nagyon akarunk, akkor akár magunknak is beszerezhetünk belőle, a legnagyobb online órapiacon, a Chrono24-en akad elérhető példány, viszont sajnos nem lesz olcsó - az ott kapható legolcsóbb titánium modell 100 millió forintért kapható, de egy díszesebb verzió 350 millió forintba kerül.
Videó Ronaldo órájáról:

