Sokkoló dolgot tettek az egyiptomi múmiákkal, nincsenek rá szavak

Por, csontok és vörösbársony: egy viktoriánus rejtély nyomában

A 19. századi viktoriánus Angliában a felső tízezer furcsa szenvedélyének adott teret: a “mummy unwrapping”, vagyis a múmiabontás olyan társasági eseménnyé vált, amelyhez foghatót aligha találni a történelem során.

A korabeli gazdagok szó szerint megszerezték maguknak az ókori Egyiptom holttestjeit, hogy otthon, a nappaliban mutogassák őket. A ceremónia vendégei kifinomult ruhákban, kristály poharakkal a kezükben nézték végig, ahogy a múmiák több ezer éves textíliáit rétegről rétegre lefejtik a testekről.

A rejtélyes események egyfajta torz revüszínházzá alakultak: a több száz éves emberi maradványokat nyilvánosan lemeztelenítették, a kíváncsi tekintetek kereszttüzében.

A látvány egyszerre volt szenzációhajhász és rémisztő – groteszk egyvelege a tudományos kíváncsiságnak és a perverz szórakozásnak. Mindez olyan társadalmi környezetben történt, ahol a furcsaság éppen divatosnak számított. Az egyiptomi múmiák ily módon a viktoriánus Anglia társalgószobáinak fő attrakciójává váltak.

Thomas Pettigrew: a halottak “showmestere”

A legnagyobb hatású múmiabontó rendezvényeket gyakran orvosok, tudósok vagy excentrikus gyűjtők vezették, akik valamelyest kuriózumként tekintettek ezekre a testekre, de nem szerénység állítani, hogy saját hírnevüket is erre építették.

Közülük is kiemelkedik Thomas Pettigrew, egy híres sebész, aki egyfajta sztárrá vált az élőholtak világában. Őt tartották az egyik legprofibb múmiabontónak – és valóban, az eseményei egyszerre voltak teátrálisak és orvosi pontosságúak.

A műsorvezetői képességei és a régészeti ismeretei révén különleges esteket tartott, ahol a boncolás és a show került középpontba. Azonban a kritikus hangok idővel felerősödtek: egyre többen vélték úgy, hogy ezek az aktusok nem a tudomány, hanem a megalázás és a szenzációhajhászás eszközeiként szolgálnak, melyekben az emberi méltóságot végleg háttérbe szorították a kíváncsiság és a látványosság kedvéért. A közvélemény változásával lassan háttérbe szorultak ezek a bizarr esték.

A kegyeletsértés a nappali közepén kelt életre

Nehéz elképzelni, hogy egy korabeli otthonban, kandalló mellett, bársony fotelek között egy több ezer éves test széthullását nézte végig a vendégsereg.

Mindez mégis megtörtént, és történelmet megszégyenítő lenyomataként őrzi, mire képes az emberi kíváncsiság – ha határtalan pénz és hatalom társul mellé. A múmia szó ma már leginkább múzeumi tárgyakat, régészeti értékeket jelöl, de ezek a partik arra emlékeztetnek, hogy egykor a holtak tisztelete gyakran háttérbe szorult az élők szórakoztatása érdekében.

A „múmiabontás” tehát bizarr történelmi érdekességként emelkedett a köztudatba, de bátran lehet állítani, hogy egyfajta kulturális tükörként nyitja fel a kíváncsi szemeket: benne van a hatalom, a tudatlanság és a szenzációhajhászás kétes keveréke. Megtanít arra a fontos életbeli meglátásra, hogy milyen vékony határ választ el a tudományos érdeklődés és a kegyeletsértés között.

Az alábbi videóban 0:45 perctől egészen 1:45 percig követhető nyomon a múmiák megszentségtelenítését hirdető produkció: