
Vujity Tvrtko kimondta a szörnyű igazságot a háborúról
Olvass tovább...
A világ legismertebb milliárdosa ismét a kedélyeket borzolja a legújabb kinyilatkoztatásával.
Az Amerikai Egyesült Államok talán még sohasem állt olyan közel hozzá, hogy magára hagyja mind a szövetségeseit, mind az egész nagyvilágot, mint most. A világbéke jeles képviselőjeként az első világháború óta jelentős mértékben vették ki részüket az amerikaiak a nemzetközi konfliktusokból. A közel-keleti csatatérről már javarészt kivonultak, ám az orosz-ukrán háborúra eddig mindössze anyagi és tárgyi segítség nyújtásával gyakoroltak hatást, emberéletet nem áldoztak a befejezésért.
Olvass tovább...
Azonban immár más az USA vezetése, mint a háború három évvel ezelőtti kirobbanásakor. A Biden-adminisztráció már a múlté, a lehetséges utód Kamala Harris pedig a szakadékba kormányozta a demokraták kampányát, amit még koros elődje irányított arra. Donald Trump pedig a várakozásoknak megfelelően visszatért az elnöki pozícióba, és így ismét a republikánusok kerültek az államok élére.
A dél-afrikai származású pénzember egykor több beszólást is megejtett az akkor még első elnökségét koptató Trumppal szemben. Azóta viszont nagyot változott a kapcsolatuk, és sokat közeledett egymáshoz a nézőpontjuk is. Mindketten felismerték, hogy a nagy világbéke helyett az Egyesült Államoknak elsősorban a saját maga fennmaradására kellene koncentrálnia, és csak sokadlagosan foglalkoznia más, akár szövetséges országok sorsával.
Olvass tovább...
Azonban, mint a NATO és az ENSZ legfontosabb alapköve, bizony az USA is tevékeny részt kell, hogy vállaljon Ukrajna megsegítéséből, amely már évek óta nyomorog az orosz sanyargatás és agresszió alatt. A béke pedig egyelőre csak papíron leírt álom, semmint reális elképzelés. Ráadásul a minap Trump elnök még Zelenszkijjel is összerúgta a port. Mint ismert, az ukrán államfő Washingtonban vendégeskedett, ám csúnya összeveszés lett a vége.
A jelek, sajnos vagy sem, arra mutatnak, hogy közeledik az idő, amikor az amerikaiak fenyegetése nem csak üres frázis lesz: hátat fordítanak a fentebb említett két szervezetnek és vele együtt szövetségeseiknek. Trump ugyan ezt még nem mondta ki nyíltan, de a minap Elon Musk bizony teljesen egyértelműen fogalmazott. Az "X-ek ura" egy influenszer, Gunther Eagleman ENSZ és NATO kilépést szorgalmazó posztjára reagált úgy, ahogy eddig még az amerikai elnök sem mert:
"Egyetértek."
Musk aligha csak úgy a levegőbe dobálózott véleményével, lévén a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium vezetőjeként egyben a Trump kormány álláspontját is képviseli. Kíváncsian várjuk, hogy az USA a következőkben vajon milyen lépéseket fog tenni, ugyanis azt már korábban bejelentették, hogy a jövőben nem hajlandóak dollár milliárdokat költeni Ukrajna védelmére, illetve annak fenntartására.
Magyar felirattal is nézhető már a parázs vita Trump és Zelenszkij között: