promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Előléptetés után azonnal főnökösködni kezdett korábbi kollégáival a dolgozó, rövid úton okozott nagy kárt a cégnek a túlbuzgósággal

Előléptetés után azonnal főnökösködni kezdett korábbi kollégáival a dolgozó, rövid úton okozott nagy kárt a cégnek a túlbuzgósággal

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc

Előléptetés után megváltozott, hamar kiderült, nem volt túl jó ötlet.

Minden dolgozó megérdemli a tiszteletet, hát még akkor, ha történetesen mindent belead a munkájába.Ennek ellenére néhány munkaadó sajnos hajlamos visszaélni a hatalmával, feltételezve, hogy a dolgozók mindent eltűrnek csak azért, hogy megtarthassák az állásukat.

Egy alkalmazott, aki a Redditen osztotta meg történetét, rávilágított arra, hogy a munkavállalók nem mindig hajlandók elfogadni és eltűrni az ilyen bánásmódot. Az 1980-as években játszódó történet egy olyan időszakot idéz meg, amikor még nem voltak digitális nyilvántartások vagy beléptetőrendszerek, és a dolgozók kemény munkáját gyakran alábecsülték.

Egy elkötelezett munkavállaló, aki mindig készen áll

A történet főszereplője egy tízfős kisvállalatnál dolgozott, ahol több mint öt éve kulcsfontosságú munkatársként tevékenykedett.

"Mindig mindent megtettem, hogy a napi munkát elvégezzem, sokszor órákkal tovább maradtam munkaidő után"

- írta a nő a bejegyzésben. Az alkalmazott számára a késés olykor elkerülhetetlen volt a reggeli forgalom miatt, de mivel nem volt hivatalos beléptetési rendszer, ez nem okozott problémát. Legalábbis addig, amíg egy új vezető nem került a HR élére.

A konfliktus kezdete: a szigorú új vezető

Az új HR-vezető, aki korábban az alkalmazott egyenrangú kollégája volt, előléptetése után írásos figyelmeztetést adott ki neki "engedetlenség" miatt, mondván, hogy túl sokszor késett. Az alkalmazott elfogadta a figyelmeztetést, ami után úgy döntött, hogy a jövőben szigorúan betartja a szabályokat - még akkor is, ha az egyáltalán nem szolgálta a cég érdekeit.

Játsszunk a szabályok szerint!

A figyelmeztetés után az alkalmazott mindig pontosan egy perccel a hivatalos kezdés előtt érkezett az irodába, látszólag elfoglalt volt, és szigorúan a munkaidő végén befejezte a munkát - ezek után természetesen akkor is, ha az még egyáltalán nem volt kész.

"Többé nem maradtam túlórázni, és minden félbehagyott munkát az asztalon hagytam"

- mesélte.

A következmény: három ember munkája egy helyett

A vezetőség ezek után elégedetten nyugtázta, hogy "javított a hozzáállásán," az alkalmazott nem sokkal később beadta a felmondását. Az ő távozása azonban komoly problémát okozott a cégnek: hirtelen három új munkatársat kellett felvenniük, hogy pótolják az ő hatékonyságát és munkaterhelését.

"Elmentem, és utána három ember kellett, hogy elvégezzék azt, amit én egyedül megcsináltam"

- írta büszkén a nő.

Tanulság a vezetőknek: az óra nézése könnyen visszaüthet

A történet rávilágít arra, hogy a munkaadók túlzott szigorúsága és a dolgozók megbecsülésének hiánya gyakran visszaüthet. Az alkalmazottak általában hajlandók alkalmazkodni, ha tisztelettel bánnak velük, de ha úgy érzik, hogy igazságtalanul kezelik őket, könnyen ellenlépéseket tehetnek. Ahogy egy Reddit-felhasználó találóan megjegyezte: "Ha a vezető állandóan az órát figyeli, akkor az alkalmazottak is ezt fogják tenni.

Volt azért idő, amikor nem nézték az órát, de abból itthon ez lett:

forrás: Scoop