promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Sport & Szabadidő

Szoboszlai Dominik futballsztár és behajtó: a büntetéseket ő szedi be a többiektől


Szoboszlai Dominik futballsztár és behajtó: a büntetéseket ő szedi be a többiektől
Borítókép:  Depositphotos.com

Súlyos büntetést kel fizetnie az olyan rosszfiúknak Liverpoolban, mint Kerkez Milos.

Szoboszlai Dominik nem egyik napról a másikra lett a Liverpool FC vezére, de kétségtelen, hogy a magyar rögvalóságból erősen váratlanul lett a világ egyik legnépszerűbb klubjának frontembere. A 25 éves középpályás méltán népszerű játékosa a csapata keretének. A szakma, a szurkolók és a társak is odavannak érte. A Vörösökhöz érkező új vezetőedző, Andoni Iraola sebtében ki is nevezte csapatkapitány-helyettesnek, mintegy engedve a közvélemény nyomásának. 

Iraola számára egyébként is fontos volt tisztáznia az erőviszonyokat, lévén a csapatkapitány Virgil van Dijk két elsődleges helyettese is lelépett a nyáron. Andy Robertson a riválisnak számító Tottenhamben remél több játéklehetőséget, miután mellőzésre került Kerkez Milos miatt. Míg Mohamed Salah feladva a klublegenda státuszt inkább Törökországba távozott az eddig egészen pocsék Trabzonsporhoz.

Iraola az ő "pozíciójukra" nevezte ki Szoboszlait, és a másik új helyettest, Joe Gomezt. 

Szoboszlairól már az előző idényben is többször, több helyen megírták, hogy a jövő Liverpooljának nagy csapatkapitánya lehet, mintegy valódi szellemi utódját jelképezve példaképének, Steven Gerrardnak. Sőt, a mostani főnök, van Dijk is kifejezte már, hogy majdani távozása után örömmel adná át az ikonikus karszalagot Dominiknek. A lehetőség adva van, lévén a magyar csillag éppen az elmúlt nyáron hosszabbított szerződést a Liverpoollal. A rafinált középpályás új megállapodása egészen 2031-ig érvényes immár. 

A PoolBarátok Facebook oldala bukkant egy érdekes kerekasztal-beszélgetésre. Ezen egy riporter mellett Szoboszlai mellett a már emlegetett Kerkez, illetve jó barátjuk, Ryan Gravenberch vett részt. A beszélgetés során szóba került, hogy a jó Milos bizony igazi rosszfiú a csapat keretében, míg a másik két beszélgetőtársa inkább "rendőrök", akik a pályán és az öltözőben is próbálják ráncba szedni a rakoncátlan liverpooli csikókat. 

Egy ponton a kérdésre felelő Szoboszlai ismét megcsillogtatta vezérszerepét, mondván a kihágásokért járó pénzbüntetések bizony nála kell, hogy landoljanak:

"Legtöbbször én szedem be, igen. Az árakat nem mondjuk el."

- lebbentette fel a fátylat a szakmai titokról Szoboszlai, aki Gravenberchhel együtt azt is elárulta, hogy Kerkez az egyik legtöbb büntetést befizető focista a csapatban. Arról viszont nem esett szó, hogy az egyre csak gyűlő pénzmag milyen mértékben halmozódott már fel, és hogy azt milyen célra használják majd fel. 

A Liverpool három csillaga további érdekességeket árult el a teljes videóban: