Dárdai Pál fia kimaradt a válogatottból, Szoboszlainak is köze lehet a dolgokhoz

A német sajtó értesülései szerint Szoboszlai Dominik lesz Dárdai Márton megmentője.
A magyar válogatott korábbi középpályása, majd szövetségi kapitánya, Dárdai Pál rendkívüli módon büszke lehet három fiára, akik egyaránt felhúzhatták magukra a nemzeti csapat címeres mezét. Azonban a jelenlegi helyzet miatt mindegyikük kiszorult a válogatottból. Dárdai Márton a legígéretesebb tagja egyelőre a családnak, ám a már 20-szoros válogatott védő sem áll Marco Rossi rendelkezésére immár március óta. A Dárdaik számára nagyon fontos Hertha BSC alkalmazásában álló védő korábban alapember volt a berlinieknél, ám az új idényben már csak csereként szokott beállni.

"Ő a Liverpool legrosszabbja" – Kerkez Milos megbukott, sérülés kínozza a válogatott meccsek előtt
Olvass tovább...
Dárdai a felkészülést még a kezdőcsapat tagjaként tolta végig a Herthánál, ám a szezonnyitóra kiszorult onnan. És egyelőre bejött a váltás, ugyanis a HBSC régóta nem látott szárnyalást produkálva vezeti a Bundesliga 2 tabelláját. Hat forduló után hat győzelemmel robognak az első osztályba való visszatérés felé. Sajnos ebből Márton csak nagyon kis részben tudja kivenni a részét. A hivatalos statisztikák szerint alig 19 percet töltött eddig a pályán a bajnokságban.
Szerencsére a minap megtudhattuk, hogy ennek nem feltétlenül a formájában keresendő oka van. Sérülés hátráltathatja Dárdai Pál középső fiát.
A 24 éves bekk ugyanis még Marco Rossi keretéből is kimaradt, ennek pedig egy kínzó szeméremcsontsérülés lehet az oka. Erről ír legalábbis a Csakfoci, akik a német sajtó zászlóshajójára, a Bildre hivatkoznak.

Nem léphet pályára a Fradi három hétig, teljesen "kikészült a szurkolók idegrendszere"
Olvass tovább...
A források szerint Dárdai Márton önként maradt távol a nemzeti együttestől. A válogatott meccsek miatti két-három hetes szünetet pedig szeretné a fájdalmai enyhítésére használni, kezeltetni a begyulladt testrészt. Állítólag nem más sietett a segítségére, mint Szoboszlai Dominik. A Liverpool FC szupersztárja ugyanis korábban szintén bajlódott a szeméremcsontjával, így sajnos rutinos tanácsot tud adni Dárdainak. Állítólag a válogatott csapatkapitánya egy osztrák szakember által végzett kezelést javasolt neki, miután részt vesz egy specialistánál végzett vizsgálaton Münchenben.
Remélhetőleg Dárdai Márton hamarosan visszatérhet a pályára a Herthában és a magyar válogatottban is.
Utóbbi csapatot egyébként is igazi sérüléshullám sújtja. A múlt heti kerethirdetés óta kihullott a csapatból Varga Barnabás (AEK Athén), Sallai Roland (Galatasaray) és Callum Styles (West Bromwich Albion) is. A következő két hétben négy fontos Nemzetek Ligája-meccsen vesz részt a Rossi-csapat. Pénteken az ukránok elleni rangadóval kezdenek Szoboszlaiék a Puskás Arénában.
