promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Sport & Szabadidő

Szoboszlai Dominik a stíluskirály: "Ő a legszexibb élő férfi a világon" - kiégtek a szurkolók a válogatott sztárjától


Szoboszlai Dominik a stíluskirály: "Ő a legszexibb élő férfi a világon" - kiégtek a szurkolók a válogatott sztárjától
Borítókép:  Depositphotos.com

Csak nagyon kevésen múlott, hogy Szoboszlai Dominik szettjétől ne olvadjon le az internet világszerte.

Az elmúlt hetek hajtása után most egy kicsit lepihen a klubfoci, és a főszerep a válogatottaké lesz. A magyar nemzeti csapat célja a lehető legjobb szereplés lesz a Nemzetek Ligájában, ahol többek között az ukrán válogatottal is összecsapnak Marco Rossi tanítványai. Sajnos többek között olyan nagyágyúk estek ki a csapatunkból sérülés miatt, mint Varga Barnabás vagy Sallai Roland. Szerencsére a gárda legfontosabb embere, Szoboszlai Dominik egészséges és a következő két hétben csapatkapitányként segítheti a sajátjait a pályán. 

A Liverpool FC szupersztárja vasárnap délután még a Premier League-ben játszott. Sőt, az angol bajnokság igazán magyaros rangadóján vett részt. Lévén a Vörösök a Bournemouth vendégei voltak, így Szoboszlain kívül még ott volt a pályán Kerkez Milos és Tóth Alex is. Sajnos előbbit rengeteg liverpooli kritika éri a visszafogottnak tűnő teljesítménye miatt, míg utóbbi csak nagyon ritkán játszik a Bournemouth-ban. Tóth a kevés alkalom során is csak perceket kap, így sokan már azt is megkérdőjelezik, hogy helye van-e a magyar válogatottban. 

Múltkor egyébként Rossi mester megvédte azon döntését, hogy beválogatja Tóth Alexet. Az olasz szakember szerint a kevés játékperc ellenére nem mehet el amellett, hogy a korábbi Fradi-játékos mégiscsak a kevés topligás légiósunk egyike. Ezért kihagyhatatlan a keretből.

Egyelőre a nem túl jó előjelek ellenére is jó hangulatban van a magyar válogatott. A csapattagok már hétfőn megkezdték a gyülekezőt az MLSZ Telkiben található edzőtáborában. És míg a többség visszafogottan, egy-egy márkás luxustáskával vagy cipővel érkeztek, addig Szoboszlai Dominik szokás szerint odatette magát. A liverpooli zseni a szakértők szerint egy minimum 800-900 ezer forintos cipőben, cowboyos-retrós ruhában jelent meg. Autója pedig a jelmezhez illő amerikai autócsoda, egy 60-as vagy 70-es évekből származó Cadillac Eldorado volt. 

A kissé megrendezettnek tűnő képsorok ellenére nem volt kínosan erőltetett Szoboszlai belépője a parkolóban. A középpályásról sütött a magabiztosság, úgy jelent meg és vonult immár gyalog, mint egy modell. Dominik megjelenéséről nemcsak a hazai, de a nemzetközi sajtó és a közösségi média is megemlékezett világszerte. Egyes termékek "stíluskirálynak", vagy egyenesen "nagymenő modellnek" címkézték a magyar csillagot. Sőt, a kommentelők is megőrültek tőle.

"Ő a legszexibb élő férfi a világon"

"Egy közös albérletbe költöznék vele azonnal."

"Úgy néz ki, mint egy filmes producer a 70-es évekből."

"Hát ennek a srácnak minden jól áll!"

Így nézett ki Szoboszlai ruhája és autója: