promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Sport & Szabadidő

A magyarok lenyúlták az amerikai címert, még a tévében is bemondták a focibakit


A magyarok lenyúlták az amerikai címert, még a tévében is bemondták a focibakit
Borítókép:  Depositphotos.com

Az amerikai sportcsatornának egészen egy Nógrád megyei faluig, Karancslapujtőig kellett mennie az igazságért.

Természetesen nem a magyar címerrel és valamelyik amerikai állami vagy szövetségi jelképpel adódott probléma. A Facebookon igencsak népszerűnek számító Jenkifoci blog egy nagyon érdekes esetet elevenített fel a minap. A retróposzt egy öt esztendővel ezelőtti történetet elevenít fel, amikor pár napig az Egyesült Államokban mindenki egy kicsiny magyar faluról beszélt. A szóban forgó település nem más, mint a Nógrád megyében található Karancslapujtő. A község mókás nevébe még az amerikaiak bicskája rendesen bele is tört.

Már évekkel ezelőtt gyűjtögették a különböző hazai blogok és fórumok a kisebb és nagyobb hazai fociklubok "lopásait". Azaz azt a furcsa megoldást, hogy a különböző egyesületek egy másik ország csapatának címerét vették kölcsön, és egy kevés átalakítással átformálták a saját színeikre, nevükre. Így történt ez nógrádi falu esetében is. A hírek szerint még évekkel ezelőtt a klub vezetősége egy új címert akart Karancslapujtő megye I-es csapatának.

A sportegyesület öt évvel ezelőtti új vezetősége szerint még az elődeik idejében alakult az, hogy megtörtént az egész USA-ban hírhedté vált címer-ügy. 

Ugyanis az akkori illetékesek úgy gondolták, hogy a Karancslapujtő Sport Egyesület legújabb címerét az MLS emblémájáról kellene mintázniuk. A Major League Soccert természetesen nem keresték fel az Egyesült Államokban, és a stoplis cipős emblémát szimplán átszínezték, illetve kicserélték az MLS rövidítést KSE feliratra. Alighanem az "elkövetők" azt gondolták, hogy mivel az amerikaiak 2014-ben már úgyis lecserélték ezt a tradicionális címert, így ebből nem lehet probléma. 

Azonban a dolognak híre ment a közösségi médiában, és még a nagy tengerentúli sportcsatornán, az ESPN műsorában is foglalkoztak a magyar klub gyanúsan ismerős címerével. Ezt követően a karancslapujtőiek nem várták meg az MLS szigorú fellépését, és inkább önként megváltak a kölcsönzött védjegytől. Azóta pedig nem hallani arról, hogy a KSE esetleg egy másik nagy klub vagy liga címerét használná fel a sajátja mintájához. 

Ilyenek az NBI mai címerei? Vajon van köztük kakukktojás?