Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit

Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.
A Liverpool FC nyitja a Premier League 3. fordulóját ma este 9 órától. A Vörösök vendégségbe utaznak az Ipswich Town együtteséhez, amely éppen előttük áll a tabellán. Az újonc kiscsapat eddig egy-egy győzelemmel és vereséggel büszkélkedhet, míg a 'Pool nyeretlen a két döntetlenjét követően. A találkozó esélyese egyértelműen a 20-szoros bajnok klub, bár Andoni Iraola irányítása mellett továbbra is keresik a megfelelő formájukat. A spanyol szakember most örülhet, ugyanis végre egy nagy hal is a horgukra akadt a nyári átigazolási időszak hajrájában, Bradley Barcola személyében.

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
Olvass tovább...
Iraola fejét egyelőre azonban nem a francia Barcola beépítése fájdítja, hanem az, hogy a mostanság igencsak tartalékosnak mutatkozó kezdőcsapatát rendben ki tudja állítani. Sajnos a korábban a Bournemouth-t vezető tréner lassan kezd olyan fogásokhoz és ötletekhez nyúlni, amelyek tavaly zsákutcába vitték Arne Slotot. A holland vesztét ugyan nem közvetlenül az okozta, hogy többeket is más poszton játszatott, ám összességében ez is hozzátett ahhoz a képhez, ami miatt kirúgták a tavasz végén.
A Liverpool új edzője a felkészülés során erőteljesen Szoboszlai Dominikre építette a csapat gerincét, igazi játékmesterként alkalmazta a középpálya közepén, hol előrébb, hol hátrébb vonva.
Azonban az előző fordulóban a Nottingham Forest ellen máris felrémlett a tavalyi szezon: Szoboszlai Dominik a 2-2-es döntetlen során végül a védelem jobb oldalán zárt. A szurkolók többsége örömmel nézte, ahogy a magyar zseni fel és le száguldozott a szélen, és a hátsó alakzatból próbálta meg felépíteni a támadásokat. A szakértők szerint viszont ez távolról sem lehet megoldás, hosszú távon nem működhet Szoboszlai védőként való szerepeltetése. Holott tavaly sokan azt állították, hogy a liverpooli nyolcasból az egész Premier League legjobb jobbhátvédje lett.

Kiderült végre, ennyi pénzt kapott a Fradi Izraelből, megköttetett a bombaüzlet
Olvass tovább...
Sajnos Iraola is lát fantáziát ebben a szerepkörben Dominik számára. Ezzel kapcsolatban tett bejelentést ma a mester az Ipswich elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón:
„Még nem találkoztam olyan helyzettel, amikor egy játékos azt mondta volna, hogy nem akar egy adott poszton játszani. Természetesen beszélgetünk ezekről, de mindenki segíteni akar. Ha Domnak jobbszélsőként, jobbhátvédként vagy középpályásként kell játszania, ő mindenekelőtt a csapatot akarja segíteni. Most vannak sérültjeink, ezért szükségünk van az olyan játékosok sokoldalúságára, mint Dom. Még mérkőzés közben is előfordul, hogy posztot kell váltaniuk.”
- idézte a PoolBarátok Facebook-oldala Iraolát.
A magyar szakértők szerint Szoboszlai Dominik mentette meg a Liverpoolt:
