promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Sport & Szabadidő

Véletlen lenne? Kísérteties múlt köti össze Messit Lamine Yamallal


Véletlen lenne? Kísérteties múlt köti össze Messit Lamine Yamallal
Borítókép:  Depositphotos.com

Furcsa egybeesések sora köti össze Lionel Messit és Lamine Yamalt. Lehet mindent a véletlenre fogni, de esetükben ehhez már meglepően sok véletlen kell.

Lionel Messi és Lamine Yamal pályafutását húsz év választja el egymástól, mégis egyre több furcsa párhuzam köti össze őket. Ezek közül néhányat könnyű elintézni a véletlennel, amikor azonban ugyanaz a szám ötödször, hatodszor is előkerül, az ember óhatatlanul elkezd számolgatni. Messi 1987. június 24-én, Yamal 2007. július 13-án született. A két dátum között a naptárban pontosan 19 nap van. A korkülönbségük egyébként 20 év és 19 nap, vagyis a szám már itt felbukkan. Ennél azonban akadnak jóval látványosabb egybeesések is.

A 19-es szám végigkíséri Messi és Lamine Yamal pályafutását

Messiről mindenkinek a 10-es mez jut eszébe, pedig a Barcelonában 2005 és 2008 között a 19-est viselte. Első világbajnokságán, 2006-ban Argentína mezében szintén 19-es volt a hátán. Lamine Yamal csaknem két évtizeddel később ugyanezt a számot kapta a Barcelonánál, majd később ő is továbblépett a legendás 10-esre. Ha valaki ezen a ponton még legyintene, annak érdemes elővenni a két játékos híres közös fotóját. A képek 2007-ben készültek egy jótékonysági naptár fotózásán, amikor a húszéves Messi egy néhány hónapos kisbabával szerepelt. A baba történetesen Lamine Yamal volt.

A fotó sokáig csak egy régi felvétel volt, amelynek senki nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Aztán Yamalból világsztár lett, a kép pedig 19 évvel később már egészen másképp festett: a két szereplő a 2026-os világbajnokságon már ellenfélként került egymással szembe.

Az Adidas már két évvel korábban összerakta a számokat

Lamine Yamal július 13-án töltötte be a 19. életévét, majd július 19-én világbajnoki döntőt játszott Lionel Messi Argentínája ellen. Vagyis a Messivel csecsemőként lefotózott játékos 19 évvel később, 19 évesen, július 19-én találkozott vele a futball legnagyobb színpadán. Erre tett még egy lapáttal egy régi Adidas-kampány. A sportszergyártó már 2024-ben egymás mellé helyezte Messit és Yamalt egy „The GOAT and the Kid” elnevezésű kreatívban. A szójáték kedvéért egy kecske és egy gida is bekerült a történetbe, mellettük pedig két szám jelent meg: 10 és 19. Messi és Yamal számai. Akkor ez egyszerű reklámötlet volt. Két évvel később viszont már elég furcsán mutatott.

Messi és Yamal születésnapját 19 nap választja el. Mindketten viselték a 19-es mezt a Barcelonában. Messi 19-esben játszott első világbajnokságán. A híres közös fotójuk 19 évvel a 2026-os vb előtt készült. Yamal 19 évesen jutott el a döntőig, amelyet július 19-én rendeztek. Az Adidas pedig már két évvel korábban egymás mellé rakta Messi 10-esét és Yamal 19-esét.

Persze aki nagyon keres, előbb-utóbb mindenhol talál valamilyen számmisztikát. A 19-es azonban Messi és Yamal esetében már annyiszor bukkan fel, hogy lassan nehezebb nem észrevenni, mint észrevenni.