Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet

A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.
Kevesen gondolnák, de a hangzatos szavai és önkéntes "nagyköveti" munkája ellenére nem volt jelen eddig egyetlen világbajnoki mérkőzésen sem ott Donald Trump. Egészen a döntőig, ahol természetesen a VIP-szektor külön golyóálló üveggel lekerített részén foglalt helyet első számú vazallusával, Gianni Infantinoval. Az Egyesült Államok elnöke maximális óvintézkedések mellett, lezárt utakon keresztül érkezett meg a New Yorkban rendezendő foci-vb-döntőre. Trump természetesen nem maradhatott ki a díjkiosztó ceremóniából sem.

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Olvass tovább...
Ahogy a tavalyi klub-vb-n, úgy idén is részt akart magának a showból. Trump segített kiosztani az érmeket a két döntős csapat játékosainak. Argentína hivatalosan szövetségese az Egyesült Államoknak, de ez nem emelte Lionel Messiék lelkesedését Trump jelenlétét illetően. A letört dél-amerikaiak nehézkesen tudták megemészteni, hogy hosszabbításban kikaptak a spanyoloktól.
Többek között a már a mérkőzésen is tomboló Leandro Paredes kész volt megruházni az egyik ünneplő spanyol focistát. Az igazi tömegbunyót az argentinok szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni előzte meg.
Eközben a címvédő csapat legnagyobb sztárja, Lionel Messi csak némán álldogált a pályán. A 39 éves veterán zseni próbálta megemészteni, hogy nem sikerült válogatottja számára a címvédés. Egyelőre kérdéses Messi sorsa, hogy lesz-e még esélye a vb-győzelemre, lévén a következő, 2030-as torna idején már 43 éves lesz.

Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól
Olvass tovább...
Leo Messi már az ezüstéremmel a nyakában is csak nyelte a könnyeit, és az egész világbajnokság talán legmegindítóbb jeleneteit produkálta. Ám nehéz elmenni a díjátadón történtek mellett. Az angol Tottenhamben légióskodó Christian Romero igazi politikai üzenetként állt bele egy kényes helyzetbe. Miután csalódott képpel elfogadta a nyakába akasztott ezüstöt, egyszerűen csak elsétált Trump mellett. Az elnök persze próbálta leplezni megrökönyödését, hogy az argentin fenegyerek levegőnek nézte, ahelyett, hogy kezet fogott volna vele.
