Felismerték a lelátón Szoboszlai apját a Liverpool-szurkolók, megtörtént az, amire kevesen számítottak, a sztoritól hangos nevetés tört ki a stúdióban is

Szoboszlai Zsolt egy adásban beszélt nem mindennapi élményeiről, amelyet egy Liverpool-meccsen élt át korábban.
Szoboszlai Zsolt színes történetet osztott meg liverpooli élményeiről
Lassan befejeződnek a nemzeti bajnokságok, és minden a helyére kerül. A hétvégén Magyarországon zárult a szezon az első osztályú bajnokságban, így bajnokot avathattak, végül a Győr húzta be az aranyat. A legnagyobb bajnokságokban eldőltek már a legfőbb dolgok, Spanyolországban a Barcelona lett a bajnok, Németországban a Bayern München simán megnyerte a szezont, Franciaországban a PSG nyert, míg Olaszországban az Inter Milan szerezte meg a bajnoki címet.
Utóbbi is toronymagasan áll a bajnoki tabella élén.
Ám sok helyen még a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek közül több kiadó, több csapat is pályázik rá. Ilyen Anglia is, ahol a Liverpool FC most már csak nagy valószínűséggel az ötödik helyet tudja megszerezni, ám még ez sem biztos. Szoboszlai Dominikék ugyanis még hatodik helyen is zárhatják a szezont. Szoboszlai Dominikkel nagyon sokat foglalkozik az angol média is, hiszen őt tartják a szezon legjobbjának többen is.
Édesapja most egy műsorban beszélt arról, hogy mi történt vele, amikor a Liverpool-szurkolók megtudták, hogy ott van ő is a lelátón velük.

Nagy a baj, hatalmas pofonnal szembesült Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos, Arne Slot mindenkit meglepett
Olvass tovább...
Felismerték Szoboszlai Dominik édesapját a lelátón a szurkolók
Szoboszlai Zsolt elmondta a Spíler-en, hogy bukott le a Liverpool-szurkolók körében, hogy köztük van. Elmondta, ha idegenbeli meccs van, akkor ő a szurkolótáborban van, oda szól a jegye. Ilyenkor pedig megismerik őt. Vannak ugyanis magyarok is mindig a meccseken. A Milan elleni idegenbeli meccsen például egy magyar fiú árulta el a többi szurkolónak, hogy Szoboszlai Dominik édesapja is köztük van a táborban, a szurkolók pedig azonnal cselekedtek is.
Szoboszlai gólt lőtt azon a meccsen, Szoboszlai édesapját pedig mint egy rongybábút húzták fel a felettük lévő sorba. Az édesapa megható élményeiről a Spíleren mesélt bővebben is:
@spilertv Szoboszlai Dominik édesapja elmesélte, hogy bukott le a Liverpool-szurkolóknál A Spíler1-en jelenleg is adásban lévő Premier Előttben Szoboszlai Zsolt mesél az élményeiről. #spílertv #premierleague #liverpool #szoboszlai
♬ eredeti hang – SpílerTV - SpílerTV
.jpg?crop=1400%2C577%2C0%2C9&width=386)
Mindenki kiakadt Spanyolországban, Szoboszlai Dominik új edzője igazi botrányhős lenne a Real Madridnál
Olvass tovább...
