Távozik a Liverpool edzője, Arne Slot magára marad a bajban az Anfielden

A Liverpool FC már csak abban reménykedhet, hogy végül sikerül a klubnál marasztalniuk Szoboszlai Dominiket.
Kellemetlen fejleményekről számolt be a Liverpool FC ügyeiben általában igencsak jól értesült This Is Anfield. A honlap szerint hiába is maradhat a liverpooli kispadon Arne Slot vezetőedző, a hollandnak ismét komoly megújulásra lesz szüksége a jövő érdekében. Állítólag szinte biztosan távozik az edzői stábjából a korábbi klasszis szélső, Giovanni van Bronckhorst, aki régi klubja, a Feyenoord alkalmazásába állhat az angliai időszakát követően.

Súlyos csapás érheti a Liverpoolt, Szoboszlai Dominik helyett a gyűlölt rivális edzője lehet a Slot-utód
Olvass tovább...
Arne Slot még tavaly nyáron csábította el az UEFA alkalmazásából van Bronckhorstot, hogy segítsen Szoboszlai Dominikék felkészítésében az új szezonra. A volt holland válogatott védőnek az Ajaxhoz vezetőedzőnek lelépett Johnny Heitingát kellett pótolnia, akit egyébként azóta már régen ki is rúgtak az amszterdamiaktól. Sőt, azóta segédedzői megbízatása is lejárt a Tottenham Hotspurnél.
Van Bronckhorst azonban csak egy évet bírt ki a hatalmas nyomás alatt az angol bajnokságban, és állítólag visszatér korábbi sikereinek helyszínére.
Az 51 éves holland szakember pár évvel ezelőtt még edzőként lett bajnok a Feyenoorddal, ám most a beszámolók arról szólnak, hogy ő lesz a rotterdamiak új sportigazgatója. A játékosként egyszeres Bajnokok Ligája-győztes van Bronckhorst még megvárja a Premier League utolsó négy fordulóját, és aztán hazatér Hollandiába a This Is Anfield cikke szerint.

Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső
Olvass tovább...
Arról egyelőre nincs hír, hogy Slot kivel szeretné vagy tudná pótolni van Bronckhorstot, ha valóban távozik. Azt pedig még szintén érdemes hozzátenni, hogy előbbi maradása sem biztos az Anfielden, lévén pár hete még a kirúgását követelték az elégedetlenebb szurkolók és szakértők.
Viszont nemcsak az edzői stábban, de a játékosanyagban is lesznek változások.
Van Bronckhorst várhatóan együtt búcsúzhat a Liverpooltól a távozását már hivatalosan bejelentő Mohamed Salah-val és Andy Robertsonnal. A két klubikon hosszú szolgálat után hagyják el a Vörösöket. Mindketten nyertek két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját a csapattal. Előbbi várhatóan a Közel-Keleten fog kikötni, míg utóbbit már a télen is erősen csábítgatta a Spurs. Egyelőre csak egyetlen biztos érkezőről van szó a Liverpoolnál. Még a januári átigazolási időszakban vásárolták meg a fiatal védő, Jérémy Jacquet játékjogát a francia Stade Rennes-től.
